Management by Jesus A Menedzsment by Jesus szeminárium kialakítója, Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, akit egyben az ÉrMe „lelki atyjának” is tekintünk, hiszen mind üzleti mind spirituális szempontból sokat tanulhatunk tőle.
Erre a vezetőképzőre alapvetően azokat a legalább 6-8 (ideális esetben 12) főt közvetlenül vezető üzletembereket, vállalkozókat vagy vezetőket várjuk, akik az általuk vezetett szervezetet időt állóan igyekeznek kialakítani és ehhez örömmel veszik azokat a vezetési és menedzsment „eszközöket” amelyeket a Bibliából kiolvashatóan annak idején Jézus is használt az Egyház megalapítása kapcsán. A módszer hatékonyságával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy Jézus három éves nyilvános működése alatt lerakta egy mára a világ legnagyobb globalizált szervezetévé vált szerveződés alapjait, amely az elmúlt kétezer év alatt többször és alapvetően is befolyásolta a világ történelmét. A keresztény szemléletű felnőtt és főként üzleti vezetőképzés előmozdítása érdekében az ÉrMe 2009-ben is szervez Management by Jesus szemináriumokat, Kiss Ulrich jezsuita vezetésével, idén először hölgy vezetők részére is (Lady Manager). A következő MBJ kurzus 2009. október 28-31.-én a Mater Salvatoris máriabesnyői lelkigyakorlatos házban kerül megszervezésre. információ:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
. A szemináriummal kapcsolatos rövid összefoglaló megtekinthető itt Jelentkezési lap letölthető itt: MBJ jelentkezési |