25 éve rendezem augusztus 20. körül ezt a találkozót. Kezdetben cserkésztisztjeimmel jöttem össze és apostol-fiaimmal, lányaimmal, kezdet-kezdetén a kismarosi cserkészparkomban, majd 1993 óta – immár 16 éve – itt a balatonmáriai Hullám utca 123. alatti ugyancsak Indítlak nevezetű otthonomban. Nem más ez mint egy iskolaév eleji Veni Sancte, melyen megvitatjuk, közösen átbeszéljük gondjainkat, terveinket, tennivalóinkat.

Az utóbbi években igyekszem olyan barátaimat is meghívni, akik velem egy gondolkodásúak és közösség-alkotók. Az idén a székesfehérvári Prohászka-csoportomon kívül hívtam a honlapomon közzétett hirdetésen keresztül másokat is. Így összesen 16-an voltunk az idén. Többen is jöttek volna, de ragaszkodom ahhoz, hogy aki nem tud egész nap velünk lenni, az inkább ne jöjjön. Bizony egyre nehezebb éppen emiatt olyanokat találni, akik ebben a rohanó világban képesek egy napot saját lelkükkel és közösségünk gondjaival foglalkozni.

INDÍTLAK-LEVÉL

2009.AUG.15

Közeledik nyári Veni Sancténk. 25 év óta minden nyáron, augusztus 20. körül összehívom azokat, akik tudnak időt szentelni egy lelki napra. Ekkor összegezzük az elmúlt esztendő munkáját, és magunk elé tűzzük az előttünk álló feladatokat.

Idei találkozónk menetrendje:

9.30-tól érkezés: Balatonmária Hullám u.123. Indítlak.

10. óra Gyülekezés a kertben. Jelentés. Zászlófelvonás.

       10.15-kor Nagyboldogasszony ünnepén tábori szentmise, vasmisés áldással.

11-től a következő év témakörének megjelölése: A közösségek az Egyház sejtjei. Elmélkedés vázlata: A sejt, mint az élő organizmus nélkülözhetetlen alapja. Jézus példát mutat: az apostoli közösség. Az ősegyház példája. Egyház a diktatúra idején. Egyház a mában. Az Indítlak-közösség lényege, feladata, küldetése.

12.30-tól közös ebéd

14-től igény szerint Balaton megtekintése, vagy fürdés.

15.30- A Prohászka-szeminárium ezévi „tanmenete”: A tökéletesedés Prohászka nyomában. Tankönyvünk a most megjelent Magyar Fioretti (Prohászka hétköznapjai).

Egy-egy történet közös átbeszélése és aktualizálása a mára.

17 órakor szeretnénk Andrásfalvy Bertalan segítségével körüljárni egy témát: mit vár tőlünk, magyar hívő keresztényektől hazánk népe?

19-től tábortűz. Egy tized Rózsafűzér. Ének. Ki-ki fogalmazza meg elvárásait, számoljon be  egyéni, családi, közösségi élményeiről, problémáiról.

Befejésként zászlólevonás. Takarodó: hazamenetel. Szükség esetén igénybevehető szállás is.

Szeretettel várja  a meghívottakat a lelkinap házigazdája:                 Szabolcs atya

TÁJÉKOZTATÁS: Az  Indítlak „titkársága” aug.7-től

         Varga Márta: 06 30 837 9711  

  Árki Tünde és Kornél: 06 20 559 8354 vagy  06 22 254949

A Meghívóból, amit itt most közöltem, pontosan látható, hogy mi volt a napnak a célja. Sokat jelentett az is, hogy Nagyboldogasszony napjára esett a találkozónk. Hiszen épp a válság mélypontján vagyunk, és szükségünk van segítségre, égi erőre.

Az előkészületek megvoltak és már reggel 9 órától érkeztek a résztvevők.  Előre gondoskodnom kellett az autók elhelyezéséről, hiszen összesen öt autóval érkeztek. Már ¾ 10-kor elkezdhettük volna, de meg akartam várni az útközben eltévedt egyik legnagyobb jótevőnket, aki másodmagával jött, és hozta a híres palacsintát. 10.15-kor a nagy platánfa alatt fölállt a csoport, és szokásunkhoz híven „eljátszottuk” a jelentést, a zászlófelvonást. Ezúttal is a 427. számú Béke Királyné cserkészcsapat zászlója volt ez, mely csapatot én hoztam létre 1990-ben a Tömő-utcai plébánián. A csapat zászlaját azóta is ereklyeként magamnál tartom.

Ezután a kápolnává átalakított nagyszobában bemutattam a Nagyboldogasszony-napi szentmisét: közösen imádkoztunk, énekeltünk, áldoztunk. Az elmélkedés lényege az volt, hogy nekünk súlyos beteg, árva lelkünknek, népünknek most igen nagy szükségünk van a Boldogasszonyra, Nagyasszonyunkra. Rajtunk valóban már csak ő segíthet.

Az óra 11.30-at mutatott, amikor is közös elhatározással megcseréltük a napirend pontjait és előrehoztuk az étkezést. A nagy platán alatt 3 asztalt összetoltunk és elfogyasztottuk a Tünde és Kornél által készített finom paprikás-krumplit kovászos uborkával. István barátunk Velence környéki szőlőjéből hozott bort és gyümölcsöt, Magda palacsintájával együtt fényes lakomát csaptunk. Csodálatos volt, hogy az előző esős napok után egész nap gyönyörű napsütés volt, így az ebéd után 2 és fél órás szünetet és fürdést szavazott meg a társaság. A két „öreg”, Andrásfalvy Berci és én lepihentünk, mert nagy feladat várt ránk. Pont 3 órakor kezdődött a nap lelki-szellemi része, melynek alaptémája a „földalatti egyház” fogalmának megmagyarázása és a gyakorlati életben való működése volt. 3-tól ¼-5ig én tartottam az elmélkedést, Nagyon fontos volt, hogy tisztázzam ezt a fogalmat, melyhez a diktatúra alatt érthető módon sok negatívum tapadt. A földalatti egyház ugyanis mindig akkor válik aktuálissá, akkor realizálódik, amikor az Egyházban nagy baj van. A földalatti egyház például Csehországban, de Kínában is egy bizonyos, vagy egy teljes elszakadást jelent a római Szentszéktől. Mivel erről az én esetemben szó sem lehet, ezért részletesen meg kellett magyaráznom, hogy a gondolat magától Jézustól való. Ő az utolsó vacsorát használta fel arra, hogy elmondja a szőlőtőről szóló példabeszédét: én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.

A témához segítségként jól jött az a hatalmas két platánfa, amelynek árnyékában ültünk. Ezeknek a fáknak olyan óriási és szerteágazó gyökérzetük van, egy-egy karvastagságú gyökerét még a föld fölött is lehet látni. ( Tavaly ebbe botlottam bele. ) A gondolat lényege, hogy az Egyház szükségképpen két részből áll, a földalatti gyökérzetből és a föld felett látható törzsből és ágaiból. Nem mindegy, hogy ennek a látható, kézzelfogható, mindenki által megtapasztalható felsőrésznek milyen gyökerei vannak.

Én papi életem első percétől kezdve ezzel a gyökérzettel azonosultam, és úgy hozta az élet, hogy nem sokat foglalkozhattam a föld feletti törzzsel, ágaival és gyümölcseivel.

Azt is észrevettem, hogy nagyon sokszor nincs egyenes arányban a földalatti gyökérzet élete, szívóssága (akarata) a földfeletti vegetációval, melyet legtöbbször deformál, manipulál az éghajlat, a szárazság, vagy épp ellenkezőleg a zivatar, zápor, vízözön. Pontosan ezt fogalmazza meg Wass Albert: a víz halad, a kő marad. Én a kővel azonosulok, és bizony-bizony nem nagyon érdekel, hogy fölötte milyen víz halad. Hiszen arról nem tehet a kő, hogy a helycsúcsról, a szakadékokból, az árkokból milyen tiszta víz vagy szennyes áradat szakad rá. Fontos, hogy a kő maradjon. Jelen esetben a gyökér maradjon ép és egészséges. És vannak idők, amikor a gyökérnek nem is szabad túl sokat foglalkoznia a föld feletti élettel, saját testének folytatásával, a törzzsel. De hogyha maga a gyökérzet is szúette és kikezdi az élet ezernyi kártékony férge, akkor vége mindennek.

Visszatekintve 65 évi papi szolgálatomra, megdöbbentő kép tárul elém. Én kezdettől fogva a kiscsoportok létrehozásával voltam elfoglalva, Hiszen mi más lenne egy-egy osztály a gimnáziumban, egy-egy szeminárium az egyetemen, egy-egy apostoli csoport a plébánián, vagy később a családom, mi lenne más, mint egy-egy sejt a „gyökérzetben.

Ezen bevezetés után kezembe vettem a Bibliát és rámutattam arra, hogy a gyökérzet, a sejtrendszer kialakítása az Úr Jézus megváltói tevékenységének leglátványosabb és legmaradandóbb tette, alkotása. Az egyes fokozatokra érdemes nagyon odafigyelni: maga a Szentháromság a legszentebb közösség. Amikor az Isten teremt – ahogy ezt a szentatyák oly nagyszerűen magyarázzák – megosztja belső örömét, azzal, hogy teremt, létrehoz egy világot, ezen belül saját képére és hasonlatosságára megteremt bennünket. A következő fázis még megrendítőbb, hiszen mit tesz akkor, amikor elhatározza, hogy elküldi a Második Isteni személyt, Megváltónkat, akit Fiúnak nevezünk.

És hogyan lép közénk? Felhasznál egy szent szerelmi közösséget, József és Mária szerelmét, leendő házasságát, hogy ebben a közegben testesüljön meg az Ige. Néhány hétig óriási értetlenség van mindkettőjük lelkében, de utána a Magnificat-ban már, de József látomásaiban is, minden a helyére kerül, és megértik, hogy az ő közösségüket szemelte ki az Isten a megváltás eszközéül. A názáreti családi fészek ad otthont 30 éven át Jézusnak. Családi, rokoni közegben kezdődik a megváltás.

És mi történik akkor, amikor Jézus kilép Názáretből és három éven keresztül hirdeti az ő megdöbbentő és az egész világtörténelmet megfordító, fölforgató Újszövetségét. Embereket keres azzal a célzattal, hogy megteremtsen maga körül egy új közösséget, melyet nevezhetnénk Jézus családjának is. Az evangélium pontosan leírja ennek az új „teremtésnek” minden mozzanatát. Először Keresztelő Jánoshoz lép, beáll a tömegbe, kéri rokonának, Jánosnak keresztségét. Ez az a pillanat, amikor Keresztelő János is rádöbben arra, hogy egy új világ kezdődik, s olyan valaki előtt áll, akinek nem méltó saruszíját megkötni. Leborul előtte, és akkor veszi észre, hogy Jézusnak nincs is saruja. Ez a konverzió az ő életének legnagyobb katarzisa. Attól kezdve, már nem üvölt, nem kritizál, leteszi a fejszét és a pelyvát a búzától elválasztó rostát és hosszú mutatóujjával csak egyet tesz, rámutat Jézusra: itt van közöttetek Ő, az Isten Báránya! Ne engem, hanem őt kövessétek! És követik is.

Elérkezett az a pillanat, amikor Jézus meg akarja teremteni azt a baráti, családi közösséget, amely nélkül nem akarja a megváltást végrehajtani.  Félrevonul, és egész éjszaka imádkozik. A sorokból világosan ki lehet olvasni, hogy éppen az apostolok kiválasztása miatt imádkozik egész éjjel az Atyához. A kiválasztás ugyanis – vagyis a mi hivatásunk – isteni dolog, szent misztérium. Másnap elkezdődik a „válogatás”. Csak úgy, vagyis észrevétlenül elmegy a tó partján egy halászcsoport előtt, melyben két testvérpár is dolgozik. A mai világból vett hasonlattal egy termelő szövetkezet (TSZCS), vagy „gazdasági tömörülés”(KFT) vagyis egy halász közösségről van szó, melynek vezetője Zebedeus. A két testvérpár, János és Jakab – Zebedeus fiai – és ezek barátai, Péter és András.

Jézus mindenkit egyedi módon hív meg. A 12 apostol közül hatnak hivatás történetét rögzíti is az evangélium. Érdekes megfigyelni, hogy a két testvérpár közül egyet-egyet szemel ki, az egyikből Jánost, a másikból Andrást. Ők már Keresztelő János felszólítására keresik fel a názáreti Jézust, aki a közelben tartózkodik. Utána mennek, Jézus ezt észreveszi, megfordul és megkérdezi tőlük – úgy tesz, mintha nem tudná - „Mit akartok?” A választ nagyon naivul hangzik, lehet érezni, hogy meglepte őket Jézus váratlan kérdése, és csak ennyit mondtak: „Mester, hol lakol?” Az epizód többi részét ismerjük. Azt a napot Jézussal együtt töltötték „Aznap nála maradtak”.  És hogy mit jelentett számukra ez a nap, mutatja, hogy János még öregkorában is visszaemlékezik, hogy akkor körülbelül 10 óra volt – ami délután 3 órának felel meg. A következő két apostolt már más módon hívta meg. Elment a bárkájuk előtt, és odaszólt hozzájuk: „Jöjjetek, mától fogva emberhalászokká teszlek titeket.” De ismerünk egy még megrendítőbb hívás-történetet, amikor a Nátánael nevezetű mélységesen istenes életet élő férfi egy fa alatt ült, és elmélkedett. Jézus elment mellette, megszólította őt, és elmondta azt, amit Nátánael magában gondolt. Ez annyira megrendítette őt, hogy felkiáltott „Te az Isten fia vagy”. Talán még ezeknél a történéseknél is hihetetlenebb, amikor a kiközösített pénzváltót, a mindenki által gyűlölt vámost, Lévit szólítja meg a pénzzel teli asztalánál: „Jer, s kövess engem”. A Léviből lett Máté evangélista saját maga írja le, hogy ez oly mélyen megrendítette, hogy minden csalását megbánva vissza akarta fizetni a becsapottaktól elvett pénzt. Jézus bizonyára tudta, hogy milyen karakterű az ő kiválasztottja, hiszen nemcsak megszólította, hanem a farizeusok megrökönyödésére, még meg is ebédelt nála. És a sort, a meghívások, kiválasztások sorát folytathatnánk a végtelenségig. Gondoljunk csak Saul damaszkuszi földhöz vágására, amikor a gőgös farizeus a fényözöntől megbokrosodott lováról lezuhant, megvakult és megkérdezte: „Ki vagy Uram?” A jelenetből kiderül, hogy a villámlásszerű jelenésben maga Jézus áll, s be is mutatkozik: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”.

Minden meghívás, beleértve az enyémet is, egyedi, ritkán megismételhető. Annyi azonban bizonyos, hogy Jézus így hozta létre a 12-őt, majd 72-őt, majd az 500-ból álló közösségét. Az Újszövetség minden írása bizonyítja, hogy bár Jézus mindenkivel egyénileg is foglalkozni tud, és akar, ugyanakkor a megváltást közösségben kívánja megvalósítani.

Hogy ez mennyire így van, mutatja az ősegyház dokumentuma: az Apostolok Cselekedetei 2, (42-47). Itt pontosan megtaláljuk mindazt, amit Jézus elrendelt: a hívek mind összetartottak. Mindenük közös volt. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották, kinek-kinek szükségéhez mérten. Mindennap állhatatosan imádkoztak. A kenyértörést (szentmise) házanként végezték.  Örvendezve fogyasztották el közösen az eledelüket. És az egész nép szeretetében álltak. Lényegében ezt várja 2000 éven keresztül minden társadalom, minden ország a hívő keresztényektől.

Az Egyház történetében is nyomon követhető ennek a sejtrendszernek a megléte és működtetése. Ezért választ ki Jézus ma is férfit és nőt, hogy a házasság közösségében létrehozzanak egy Istentől megáldott és akart, élő egységet, sejtet, közösséget, melynek létrehozásában partnerként kezeli a férjet és az asszonyt (vagyis az apát és az anyát). Ennek az ős-modellnek a mintájára hozza létre azokat a sejteket, melyeknek a legkülönbözőbb nevet adjuk: apostolok, tanítványok, szerzetesi közösségek, templomi, plébániai közösségek, egyesületek, caritas, stb. stb. És ami a leglényegesebb mindegyikkel közösséget vállal, és azt mondja: „ahol ketten-hárman összejöttök az én nevemben, én veletek vagyok.” Jó lenne, ha a férfi és nő már a szerelmük korszakában is erre gondolnának, hiszen már ekkor is. ha az ő nevében élik szerelmüket, Jézus jelen van, különösen, ha hívják őt.

Mi most itt egy ilyen sejt vagyunk. Az Indít-lak közösség létének első percétől kezdve közösséget alkotó sejt. Maga a kifejezés, melyet nem én,  hanem kezdet kezdetén maguk az akkori csoportom asszonyai adtak, jelzi, hogy itt az Isten teremtő aktusáról van szó, mert aki ide belép, az indítást kap, hogy valamerre elinduljon. Ha énrám hallgattok, akkor az Isten felé.

Befejezem gondolataimat, mert most az az Andrásfalvy Berci barátom következik, aki 15 éves korától ismeri ezt az Indítlak-os szellemet. Volt ő már professzor, miniszter, néprajzkutató, ami egyúttal közösség-kutatást jelent, de mindenekelőtt férj, apa, nagyapa. Így bizonyára el fogja mondani, hogy milyen óriási igény a mai magyar társadalomban az, hogy ilyen sejtek létezzenek, hitelesen képviseljék az evangéliumot, és hogy mennyire várja a nép ezt a hivatalos egyháztól. Ezzel a kéréssel és igénnyel adom át a szót kedves barátomnak, Bercinek.

 +

A kb. másfélóráig tartó beszélgetés lényege az volt, hogy felvázolta illetve megmagyarázta azokat az okokat, amelyek miatt a magyar nép két részre oszlott, az urak és a „nem urak” táborára. Werbőczi hires Hármaskönyve óta, ami egybe esik a paraszt-lázadásnak nevezett Dózsa fölkeléssel, a magyar népet a népességnek a mindössze 4 %-át kitevő magyar nemesség képviseli, jelenti. Ami az Egyházat illeti, nagyon szomorú a helyzet, t.i. azáltal, hogy Szent István megkapta a Szentszéktől az apostoli király címet és rangot, ezzel jogilag is biztosította magának a főpapi kinevezéseket. Mindaddig, ameddig a király együttműködik a Szentszékkel és hűséges katolikus uralkodóként viselkedik, addig nincs is probléma, Mihelyst azonban a király önhatalmúlag akarja magának biztosítani a püspökök kinevezésének a jogát, attól kezdve megbillen az egyensúly s a király azt nevezi ki püspöknek, aki vele szimpatizál s az ő törekvéseit, politikai szándékait magáévá teszi. Tudjuk nagyon jól, hogy a mindenkori magyar király, Ferenc József haláláig élt ezzel a jogával és a kinevezett püspököket Rómának jóvá kellett hagynia.

Ne csodálkozzunk ezen, hiszen X. Pius pápáig, tehát a múlt század elejéig még a pápaválasztásba is beleszóltak a nagyhatalmak, éppen X. Pius volt az, aki csak azért lett pápa, mert az osztrák-magyar császár és király a konklávéban megvétózta a bíborosok által megválasztott Rampollát, és ekkor új választást kellett tartani. Ennek győztese lett X. Pius, akinek első cselekedete az volt, hogy  törvénnyel megszüntette ezt az anomáliát, és azóta teljesen független a pápaválasztás. Azok a hatalmak, országok, királyok, akik még a múltból örökölték a legfőbb kegyúri jogot, azoknál közös megegyezéssel nevezték ki az egyes országok püspökeit. Magyarországon Horthy kormányzóig az apostoli királynak nevezett legfőbb hatalom görcsösen ragaszkodott a kinevezési jogához. Érdemes megjegyezni, hogy a kommunista diktatúra alatt is folytatódott ez a szisztéma, ez is egyik oka annak, ahogy azt Andrásfalvy Bertalan is kifejtette, hogy a magyar hierarchia nagyon sokszor nem a magyar nép oldalán állt, hanem ahhoz a néhány százalékot kitevő főúri, főnemesi réteghez tartozott és húzott, mely a mindenkori legfőbb hatalommal lojális volt.

Bertalan barátunk joggal nyúlt vissza Bakócz Tamás koráig, rámutatva, hogy az első nándorfehérvári diadal után 60 évvel egy újabb hőstettet hajthatott volna végre a magyar nép. Hiszen százezres tömeg jött össze a király felszólítására, hogy hadsereget alkotva védje meg az országot az újabb török támadás ellen. A kaszával, kapával „fölfegyverzett” tömegtől úgy megrémült a főúri társadalom - mely kizsákmányolta hosszú évtizedek óta a földhöz ragadt népet – hogy Bakócz Tamás érsekkel az élen fel akarta oszlatni az ország védelmére összejött valóban felbőszült tömeget. Ekkor- és emiatt tört ki a lázadás, melynek élére Dózsa Györgyöt választották meg. Andrásfalvy rámutatott a történelmi hamisításokra, melyekkel tele vannak a magyar történelemkönyvek, középiskolai és egyetemi szinten egyaránt. Sorra vette azokat az anomáliákat, melyekkel alátámasztotta azt az állítását, hogy pl. a szabadságharc idején is a főpapok legtöbbje a szabadságharcot leverő Habsburg császár mellé állt. Ugyanakkor az alsópapság és a tábori lelkészek köréből sokan a szabadságharcosok mellé álltak, sőt hősi halált is haltak.

A legutóbbi korban is volt szomorú példa, amikor a múlt század elején békés csoportok alakultak, hogy a földreformot támogassák és végrehajtassák. Ezeket a tömegeket is csendőrökkel megadásra kényszerítették.

De nem kell messze mennünk, hiszen Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök mindazt, amit Andrásfalvy elmondott, tudta és átérezte, ezért javasolta az I. világháború előtt, és Trianon után is, hogy a magyar főpapság önként kezdje el a hatalmas latifundumainak a felszámolását. Jó tudni, hogy még Horthy kormányzó vitézi rendjének megalakítása előtt Prohászka Tésen saját püspöki birtokának egyik körpontjában elkezdte a legszegényebbek között széjjelosztani a birtokát örök-bérbeadás formájában, semmit nem kérve érte cserébe. Amikor ezt Csernoch bíboros megtudta, az Est című …. Liberális újságban közölt interjúban mindezt burkoltan helytelenítette és azt mondta, hogy ha lesz földbirtok-osztás, azt az államnak kell végrehajtani, de különben is az a véleménye, hogy a magyar nép nem igényli a földet. (Lásd bővebben az általam kiadott sorozatban: Irások Prohászkáról 5……….)

Az én elmélkedésemhez, vagyis, hogy mennyire fontos és nélkülözhetetlen a társadalomban és az egyházban egyaránt a kis sejtek élete, a közösségek működése, ő mint néprajzkutató megdöbbentő perspektívát nyújtott számunkra. Olyan kutatásokra, művekre hivatkozott, melyeket alig ismernek - hiszen még az egyházi fórumok is óvakodnak ennek az ismertetésétől. Ennek a lényege, hogy a misszionárius Verbiták rendjének számos tagja a világ legkülönbözőbb ős állapotban élő törzseit látogatva és velük hosszasan együttélve, tapasztalataikat könyvben rögzítve, rájöttek arra, hogy a legprimitívebb néptörzsek nem többisten imádók, sőt mindegyikük azt vallja, hogy egy Atyaisten teremtette őket és haláluk után hozzá fognak kerülni. (Érdekes momentum, hogy a jelenlévők között azonnal jelentkezett Laci barátunk, aki tanárember, hogy hol lehet ezeket az embereket és műveket föllelni). Előadásában elénk tárta azt az un. őskinyilatkoztatást, amely ezeknél a népeknél ragyogóan él és élteti őket, minálunk már ennek csak roncsait találjuk. A legfontosabbak közül megemlítette a közösség-alkotásnak legnagyobb elemét, a megszerzett javak egymásközti szétosztását. Ha valaki közülük egy vadat elejt, akkor azonnal örömmel viszi a közösség elé. Ugyancsak az ős-kinyilatkozás témájához tartozik, hogy nincs versengés közöttük, és a játékaikban sincs győztes, vagy vesztes. Van edzés és bátorságra nevelés (sport) de nincs versenyszellem.  Vezetőjük van, de az csak az lehet, aki a legtöbb szolgálatot tudja nyújtani a közösségnek. Így haladt másfél órán keresztül ezeket a nélkülözhetetlen közösség-alkotó elemeket, amely ezeknél a népeknél mindmáig őket éltető és megtartó erők. Éppen ezért nagyon örült, hogy én az elmélkedésem végén az Apostolok cselekedetéből épp azokat a sorokat olvastam föl, melyek visszaigazolják mindazt, amit ő a verbitáknál olvasott. Ezek azok az ősi elemek, amelyeket Jézus tanított. Az egész hegyi beszéd, a nyolc boldogság ennek az ősi kinyilatkoztatásnak az újszövetségi megjelenési formája. Éppúgy mint Jézusnak az a mondata, hogy az aki első akar lenni köztetek, az legyen mindegyiknek a szolgája. És ezért mosta meg az utolsó vacsorán a tanítványok lábát, ami annyira megdöbbentette Pétert, hogy szeretett volna helyet cserélni Jézussal, mert nem engedte, hogy Jézus az Úr, mossa meg az ő, vagyis a szolgának a lábát. És ekkor adja parancsba Jézus az apostoloknak: Én megmostam a lábatokat, ti is tegyetek ugyanígy.

Ehhez már csak egy lépés kell, és eljutunk a II. Vatikáni Zsinathoz, amely határozatban mondja ki, hogy a 20. Század Egyháza legyen lábatmosó Egyház. Bertalan barátunk most egy nagyon szomoú történetet mondott el, melyet én Egyház a mában c. kötetemben le is közöltem. A Pécsi püspök, Mayer Mihály kb. tíz évvel ezelőtt összehívta egyházmegyéje eminens tagjait, papokat civileket egyaránt. Ekkor kért szót Bertalan barátunk és a legjobb szándékkal – utalva a Zsinat ama mondatára, hogy az egyház nemcsak papokból áll, hanem zömét a hívek alkotják – arról kezdett beszélni, hogy milyen jó lenne, ha a hívek megtudnák magától a püspöktől vagy a főhatóság gazdasági vezetőjétől, hogy a befolyt többmilliós adót mire fordítja az egyházmegye. Utalt az Ap.Csel. ama megdöbbentő jelenetére, amikor Ananiás és Zafira egyenként, külön-külön Péter apostol előtt letagadták azt az összeget, amelyen eladták a földjüket. Ezzel ugyanis félre akarták vezetni az „akkori” püspököt. A Szentírásból tudjuk, hogy az Isten ezt a hazugságot akkor az ő halálukkal büntette. Hiszen nem voltak kötelezve arra, hogy földjüket eladják és arra sem, hogy mekkora összeget adnak be belőle a közösbe. Ennek a felszólalásnak végzetes következménye lett. Többek között azért, mert a már akkor is egyházi értelemben „ellenzéki” folyóirat, az Egyházfórum leközölte Andrásfalvy felszólalását és a püspök válaszát, aki személyes támadásnak vette és visszautasította azt s Andrásfalvyt egyházellenesnek minősítette. A hangulatot még jobban elmérgesítette Andrásfalvy fiának a kérdése, hogy igaz-e az a hír, miszerint a püspök az egyházmegye 1000 éves jubileiumára készülve 8 millió forint értékben új pásztorbotot kíván készíttetni magának…

Összefoglalva mindazt, amit ezen az esten a két előadótól, tőlem és Andrásfalvy professzortól kapott a közösség, megbizonyosodhattunk arról, hogy a magyar társadalom épp azt igényli, amit az őskinyilatkoztatásban és Jézus evangéliumában megfogalmazva kaptunk. Sajnos a hierarchia –átörökölve az előző évszázadok negatívumait nem áll a helyzet magaslatán, ezért üresek a templomok, ezért burjánzanak a radikális elveket hirdető szekták, melyektől jobban megkapják mindazt amit igényelnek: a közösségi szellemet, az őszinte caritast, az alázatos szolgálatot. Utolsó szó jogán mindezt úgy foglaltam össze, hogy megkérdeztem Berci barátomtól, hogy akkor ezek szerint a mi Indit-lak csoportunk és a mai este is jó úton halad, hiszen az Apostolok cselekedeteinek szellemében jöttünk össze és mondom el szentmisémet minden vasárnap 9 órakor a barátok templomában. Közben gondolva azokra a csángókra, a kitaszítottakra, akik számára például most ősszel gyógyszereket küldünk és használt-szemüveg gyűjtési akcióba kezdünk.

Ezután volt a tábortűz ahol énekeltünk. Itt is a hangadó a tábortűz vezetője Berci volt, aki szépséges énekeket énekelt és érdekes történeteket mesélt népdal-gyüjtő útjairól és arról milyen közösség építő és öngyógyító szerepe van a népdaloknak.

8,30 kor zászlólevonással fejeződött be az Indítlak Nap.