A koronázási jelvények megtalálásának kalandja

1853. szeptember 16-án 8 főúr egy vasládát rakott le a Budavári királyi palota Szent István kápolnájában. Az akkori hercegprímás, Scitovszky János emelte ki a ládából Szent István koronáját és a Szent Jobbot őrző oltár elé helyezte.

A Szent Koronát a hagyomány szerint mindig két országos koronaőr vigyázta, és külön fegyveres testület őrizte a szabadságharc idején Budán. Kossuth 1848-49 fordulóján elrendelte a Korona Debrecenbe menekítését.

1849 január 1-én a Szent Korona volt a még befejezetlen Lánchíd első utasa, a kocsiutat kifejezetten miatta hozták használható állapotba. Buda visszafoglalása helyre állította ugyan az őrzés rendes körülményeit, de csak egy hónapra. Július 8-án Szemere Bertalan miniszterelnök az osztrák-orosz seregek előrenyomulása miatt elrendelte Pest kiűítését és Kossuth ellenkező véleménye dacára – aki Budán hagyta volna – a miniszterelnök magához vette a koronázási jelvényeket őrző vasládát.  Szemere, a republikánus politikus szinte saját tulajdonaként kezelte a felbecsülhetetlen értékű ereklyéket.

Szegedre egyik titkárával utaztatta a ládát minden őrizet nélkül. Saját szobájában tartotta és hogy kíváncsiságát kielégítse, egy lakatossal kinyittatta a ládát és az éj leple alatt felpróbálta Szent István koronáját. Erről visszaemlékezéseiben ő maga ír: „hallván egykor hogy Ferdinánd alig bírta viselni fején súlya miatt, fejemre tettem és meggyőződtem, miképp e föveg nem emberi fejre való. Hiszek Istenben, hogy a koronák nemsokára kimennek a divatból”.

A miniszterelnök csak lassan ébredt rá, hogy milyen bonyolult feladatot vállalt magára, amikor a koronát magához vette. Ezért először a katonaság, majd három bizalmasa segítségét kérte „egy fontos láda elrejtéséhez, mely az ország jövőjére tetemes befolyással lehet”.

A következő epizód augusztus 20- körül történt. Orsován először egy romos házban ásták el a vasládát, de már másnap a forgalmas helyen megbolygatták a földet. A következő helyszín kiválasztásánál kizárólag a háborítatlanság volt az egyedüli szempont, ezért Orsova mellett a Duna árterében ásták el azt a ládát, melyben a Szent Koronán és a koronázási ékszereken kívül koronázási textiliák és okmányok sora kapott helyet.  Ezek a négyéves földben nyugvás alatt teljesen elpusztultak. A palást csodával határos módon csak megfakult, és a bélése ment tönkre.

A Szent Koronán ekkor törhetett 3 darabra a Krisztus kép fölötti szív alakú ametiszt, melynek csak két darabja került elő. A kardot kikezdte a rozsda, négy év múltán már az sem látszott, hogy Szemere a láda szakszerűtlen csomagolása közben letörte még a hegyét is. A legépebben a jogar vészelte át az 1853-ig tartó éveket.

Szermere és társai az elásás után titoktartást esküdtek egymásnak, érdekes tehát, hogy miként bukkant az osztrák titkosrendőség a magyar Szent Korona nyomára. Összesen heten ismerték a rejtekhelyet. A titkosrendőrség ügynökökkel próbált a korona nyomára bukkanni, az egyiknek nevét is ismerjük: Warhga István. De hogy ő vajon kit bírt szóra a titok megszerzésére, azt mind máig nem derítette ki a történelemtudomány. Wargha egy Szűcs nevű informátorra hivatkozott.

 Bárki is volt a kiszivárogtató, 1853. szeptember 8-án a kódolt versbe rejtett információk és az elásás körülményeinek néhány apró, de fontos adaléka alapján rátaláltak a végveszélybe került koronázási ékszerekre. Az önkényuralmat gyakorló Ferenc József ekkor még nem akarta magát magyar királlyá koronáztatni, de félt attól, hogy a Szent Koronát Kossuthék felhasználhatják ellene. 1867-ben a kiegyezést szentesítő koronázás előtt került sor s Szent Korona és a hozzá tartozó drágaságok sérüléseinek javítására.

A Szent Koronát középkori források angyali koronának nevezik. Őseink úgy tudták, hogy Szent István magától Istentől kapta.

2000. január 1. óta egy hatalmas neogótikus ereklyetartóban az Országház kupolacsarnokában látni. Biztonságáról ma már nemcsak a mindenkori miniszterelnök gondoskodik. Ha országos koronaőröket nem is választ az országgyűlés és a koronaőrség sem mindenben a régi, de a Szent Korona Testületben jelen van minden közjogi méltóság.

Kovács Gergely cikke alapján. (Új Ember Família 2009. aug.-szept. 21-23 old.)