„Adassék tisztelet a honvédő katonáknak”

65.évfordulós emlékezés Tordán

1944. augusztus 23-án Románia átállt a tengelyhatalmaktól a szövetségesek oldalára. Magyarország határai nagyobb veszélybe kerültek. A szovjet Vörös Hadsereg gyorsan közeledhetett a magyar határok felé. A magyar kormány már a román átállást követő napokban teljes határzárat rendelt el, mert a Románia területén levő német csapatokat a románok lefegyverezték, megnyitották az utat Dél-Erdély átjáróin keresztül. Ezért az ellenséghez átpártolt Románia elleni támadást Torda - Marosludas és Arad irányába kellett indítani. A német hadseregnek időközben a Bánságból kiindulva kellett volna elfoglalnia Temesvárt, majd le zárnia a Lugos környéki szorosokat.

A Kárpátok átjárói lezárására irányuló támadás szeptember 5.-én indult. A magyar hadsereg sikeresen megfutamította a román csapatokat, elfoglalta Marosludast és környékét. Arra a hírre, hogy a szovjetek Erdélybe érkeztek, a magyar hadvezetőség visszavonta a csapatokat a Kis-Küküllő vonalára.

Az újabb támadás szeptember 12.-én indult. A magyar csapatok ekkor elfoglalták Tordát és Aranyosgyérest, majd Marosújvárt és végül sikerült nyomulniuk egészen a Nagyenyed melletti Miriszlóig. A szovjet csapatok azonban időközben arra kényszerítették a magyar sereget, hogy Tordán és környékén védekező állást alakítsanak ki.

A „Tordai-csatá”-val szeptember 12-én elkezdődött a 28 napig tartó nagyon véres küzdelem. Ezidő alatt a magyar védelem fokozatosan feladta az Észak-Keleti Kárpátok addig sikeresen védett Árpád vonalát. E térségből nemcsak a magyar-német csapatokat, hanem a civil lakosságot is, főleg az alkalmazottakat családjaikkal kellett kimenekíteni.

A szovjetek terve az volt, hogy gyors menetből már szeptember közepén elfoglalják Kolozsvárt és az Ország Észak–Keleti részében szorultakat elzárják és foglyul ejtik. Ezután a Duna-Tisza közén is előrenyomulva elérik Budapestet és azt lendületből elfoglalják. Ebben akadályozták meg hősies ellenállásukkal a magyar honvédek és az őket támogató és jobb technikával is rendelkező német páncélos erők.

A szovjet–román erők erőfölénye időszakonként változóan 3-10 szeres is volt. Volt olyan nap, amikor közel 1000 honvéd halt hősi halált. Végül, amikor már a fő erőket az Északi részekről sikerült kivonni, akkor a bekerítés elkerülése érdekében fokozatosan kivonták Torda térségéből az erőket és feladták.

Torda elfoglalása után a szovjet csapatok a munkaképes lakosságából –férfiakat és nőket- elhurcoltak „malenkij robot”-nak nevezett kényszermunkára. Sokat közülük hadifogolynak is minősítettek, bár nem voltak katonák. Közülük is 244 soha nem tért haza. A Szovjetunióban pusztult el ismeretlen helyeken, táborokban.    

65 évvel később, 2009. szeptember 12-én a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tordai temető „Honvéd parcellá”-jában tartott „Megemlékezést” a közel 2500 honvéd  hősi halottra.

A megemlékezés megkezdése előtt, a temető bejáratánál 1995-ben emelt, a II. világháború áldozatainak emlékét őrző kopjafa mellett Csetri Elek akadémikus, kolozsvári történész professzor szólt az egybegyűltekhez, felelevenítve a háborús emlékeket, a foglyok szomorú sorsát, a tömegsírok képét.

Ezt követően a szép számban összegyűlt közönség felvonult a honvéd sírkerthez, ahol – miután a „riadó” kürtszó elhangzott – Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke köszöntötte az emlékezőket.

„Mindenkinek meg kell tudnia, hogy nemcsak Don-kanyar volt, hanem Aranyos-kanyar is. 65 évvel ezelőtt, noha tudták, hogy az eredmény végzetes, a magyar honvédek mindvégig becsülettel helytálltak. A magyar csapatoknak 28 napig sikerült helytállniuk 1944 szeptemberében és októberében”, mondta Pataky.

Beszámolt arról is, hogy a THHB munkájának eredménye nem szegény: 2252 hősi halált halt honvédet sikerült megtalálni, és 42 helyen emlékükre oszlopot illetve emléktáblát állítottak.

Holló József altábornagy, a Magyarországi Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója megköszönte ezt a fáradságos munkát, majd hangsúlyozta, hogy „a sírokban nincsenek győztesek és vesztesek. E véráztatta földön állva magam előtt látom azokat a családokat, akik hazavárták fiaikat, apjukat, testvéreiket. És ezek nem jöttek.”

Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja szólásában elmondta, hogy büszkeséggel tölti el az a gondolat, hogy ilyen őseink vannak, akik oly hősiesen harcoltak a haza oltalmáért. Majd szólt arról is, hogy e harcokat követően, 45 éven keresztül hallgatni kellett. „A tényt és az értéket nem volt szabad említeni. Vajon a hősi halált haltak mit szólnának, ha ismernék e tényt?” – tette fel a kérdést.

A történelmi magyar egyházak képviselői – György Ferenc katolikus plébános, Nagy Albert ótordai református lelkipásztor és Józsa István Lajos unitárius lelkész – imát mondtak, majd Isten áldását kérték a sírkertre, a benne nyugvókra és a rájuk emlékezőkre.

A Szózat elszavalása majd eléneklése után az Aranyostordai Történelmi Vitézi Rend zászlója áldására került sor. Miután Szedilek Lenke zászlóanya szalaggal ékesítette a lobogót, Farkas Dénes nyugalmazott unitárius esperes megáldotta a zászlót, amely Lázár Elemér országos törzskapitány elmondása szerint a tordaszéki magyarság megmaradásának a szimboluma.

Az eseményen az Alsó-Felső Szentmihályi Vegyes Dalkör énekelt. A megemlékezés végén a koszorúzás előtt az egybegyűltek a székely himnusz eléneklésével gondoltak a temetőkertben eltemetett 240 honvédre.

                                                                                  Dr.Cech Vilmos a THHB budapesti képviselője