Tényleg „csak” anyák vagyunk?

ÜZENET ANYÁK NAPJÁRA

avagy

tényleg „csak” anyák vagyunk?

Helyszín: kormányzati hivatal. Az iroda egyik ablakához lép egy fiatalasszony. Jogosítványát kell megújítania. Az adatfelvevő hölgy megkérdezi: „Mi a jelenlegi foglalkozása”?

A megkérdezett egy ideig tétovázva áll, és azon gondolkodik: hova is sorolja magát?

Az adatfelvevő segíteni akar: „Arra gondolok, hogy van-e munkája, ... vagy „csak”...

„Természetesen van munkám”, csattant fel a fiatalasszony: „Anya vagyok”. Mire az adatfelvevő kissé zavartan, de igazi bürokrataként kimondja a szentenciát: „Az anya nem szerepel a foglalkozási kategóriák közt. A háztartásbeli fedi le ezt.” Így hát abba a kategóriába húzott egy vonalat. És hamarosan be is fejeződött az egész.

Folytatás:

A szereplő ugyanaz a fiatalasszony, de most ő maga mondja el az újabb fejleményeket.

„Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a Városházán. Most egy magabiztos „városi adatfelvevő” ablakához kellett lépnem, és itt is ugyanaz a kérdés hangzott el: „Mi a foglalkozása?”

Nem tudnám megmondani, hogy mi adott erőt, de a szavak egyszerűen kibuggyantak belőlem: „Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként”.

A hivatalnoknő abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint aki rosszul hallott... Én megismételtem a titulust, és lassan, szótagolva elmondtam még egyszer, látván, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.

Majd megszólalt: „Megkérdezhetem, hogy egész pontosan mit csinál ezen a területen?”

Én az izgalom legkisebb jele nélkül a következő felvilágosítást adtam a magabiztos hölgynek: „Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen egyaránt (normálisan azt mondtam volna: kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán a családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány), és gyakran dolgozom 14 órát 1 nap (inkább 24-et).

Elismerően nézett rám a hivatalnoknő, majd felállt és kikísért az ajtóig... Hazafelé menet fényes karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon a 13, 7 és 3 éves laborasszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam a 6 hónapos kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.

Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára: hivatalos feljegyzés készült rólam az emberek számára egy elfogadhatóbb foglalkozásról. Micsoda pompás pálya! Mert hát mit kezdett volna ez a hölgy „egy újabb anya” mondattal, amikor nincs ilyen rubrika. Netán ez teszi a nagymamákat „haladó kutatási munkatársakká”, a dédmamákat pedig a munkatársak „ellenőreivé”?... Még azt is gondolom, hogy a nagynénik „kutatási asszisztenssé” léphetnének elő...

Tudjátok mit, Édesanyák? Terjesszük el egyre több másolatban ezt az új foglalkozási ágat! Egyre több követőnk lesz!”

Másolta

Barlay Ö.Szabolcs, a magyar édesanyák misszionáriusa