Ikrek párbeszéde

Egy várandós anya ikreket hord a méhében. Egyikük egy kis „hívő”, a másik egy kis „szkeptikus”.

A szkeptikus azt kérdezi: – Te hiszel a születés utáni életben?

– Hát persze – mondja a kis hívő. – Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erőssé váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

– Butaság – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz. Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?

– Pillanatnyilag még nem tudom – mondja a kis hívő –, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni.

– Nonszensz, lehetetlen – mondja a szkeptikus. – Mit mondasz? Eszünk a szánkkal és megyünk a lábunkkal? Miket beszélsz? Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ez biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is nagyon rövid.

– Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni – mondja a kis hívő.

– Sohasem fog működni – véli a kis szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után. Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

– Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet – mondja a kis hívő –, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!

– Anya? Te hiszel az anyában? Hol van? – Kérdezi a szkeptikus.

– Itt van körülöttünk, mi pedig benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk – válaszolja a kis hívő.

– Soha nem láttam még semmilyen anyát, nincs is ilyen – kételkedik a szkeptikus.

A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra, majd így folytatja: – Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, amint énekel, vagy érezheted, amikor megsimogat minket. – Majd halkan, de határozottan kijelenti: – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!