AZ ISTEN ELSŐ LÉPÉSEI A FÖLDÖN

Van abban valami megrendítő, ahogy decemberben évről évre újból kezdünk mindent. Épp akkor, amikor legsötétebb minden körülöttünk. Olyannyira, hogy világítás nélkül délután 5-kor már csak a feketét „látjuk”.

Advent egén ilyenkor ragyognak legélesebben a csillagok. Jeleznek valami nagy titkot. A legkisebb bolygók egyikén, a Földön ilyenkor arra gondolnak az emberek, hogy ebben a nagy, reménytelen sötétségben mégis kezdődik valami új! „Meghasadt az Ég, és az Isten földre lép” énekeljük. És épp azért, mert Isten, senki nem veszi észre, oly csendben, lábujjhegyen lép közénk. ”Stille Nacht, heilige Nacht…” Senki sem hallja, csak a názáreti Szűz, akinek méhében kezdte életét. A szíve alatt indult első útjára: vállalta az emberi létezést mindjárt a kezdettel, a magzat életével.

Újból kezdeni mindent! Óh, de bátor a mi hitünk, keresztény magyaroké! Minél sötétebb körülöttünk a mindennapi élet, hazánk élete, annál nagyobb szükség van erre a hitre, és azokra, akik ebben az évben is vállalják az újrakezdés misztériumát. Nem nagy hangerővel, hanem a kis Jézus stílusában: csendben, két kitárt kézzel a jászolban.

És hogy ebben a stílusban mekkora erő van, minden évben lelkem legmélyéig megrendülve figyelem: Ez a kicsi Jézus olyat tesz, amire egyetlen király, egyetlen nagyhatalom sem képes: Karácsony késő délutánjától leállítja még a világvárosok forgalmát is az egész Földön. Nemcsak itt Európában, de Amerikában, az orosz birodalomban, mindenütt, ahol keresztények élnek. Angliában még a vonatok sem közlekednek… Budapesten, a „bűnös városban” nincs metró, villamos, buszjárat...

Csitt! Ez valóban világtörténelmi esemény: a kicsi Jézus megérkezett… ”Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi király…”.