Tudnánk gyermekek lenni?

2009. szeptember 20. – Évközi 25. vasárnap

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.

Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”

Mk 9,29-36

Tudok-e még gyermek lenni?

Mennyire tudunk mi is úgy viselkedni, ahogy a tanítványok is. Viták, féltékenység, széthúzás. Ilyenkor nézzünk azokra a kicsikre, akik bíznak bennünk felnőttekben. Nélkülünk nem érzik magukat biztonságban. Mi vagyunk számukra m i n d e n .

Ezért van az, hogy Jézusnak a gyermek az emberideálja. Ezért állítja a felnőttek elé, akik mindent jobban akarnak tudni, tenni, mint az Isten. A gyermek bízik, mi bizalmatlanok vagyunk. A gyermek hallgat ránk, mi okoskodunk, és minduntalan korrigálni akarjuk Isten terveit. A gyermek lelke, szíve tele van megnyugvással, harmóniával, örömmel, boldogsággal. A legkisebb dolognak is örül. Mi felnőttek mindennel elégedetlenek vagyunk. Mindig mást szeretnénk, mint amink van, és amit kapunk az Istentől. Ezért nincs bennünk harmónia. A gyermek hisz nekünk, mi hitetlenkedünk, mert azt hisszük, hogy az Isten becsap minket.

A gyermek tudja magáról, hogy legtöbbször tehetetlen, ezért fogja meg erősen a kezünket. Ezért tud alázatos lenni. Mi önteltek vagyunk, felfújt „cifra hólyagok” (Mécs László). Azt hisszük, hogy nincs szükségünk Isten segítségére.

Mi mindent lehet tanulnunk, nekünk felnőtteknek, a gyermekektől. Ha úgy viselkednénk, minket is magához ölelne az Isten.