Jézus megkedvelt. Mégis szomorú vagyok?

2009. október 11. – Évközi 28. vasárnap

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: ,,Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!'' [Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20] Az illető azt felelte neki: ,,Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.'' Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: ,,Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!'' Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: ,,Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!'' A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: ,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.'' Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?'' Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: ,,Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges'' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter: ,,Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!'' Jézus azt felelte: ,,Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

Mk 10,17-30

A mai evangélium roppant nagy titoknak a magját tárja elénk. Hallottuk, hogy egy igen komoly, mélyen hívő, Jézust tisztelő, szerető férfi járult az Úr elé. Perceken belül pattogó párbeszéd: kérdés és felelet zajlik le kettejük között. Kemény pengeváltás, mintha egyik a másik képességét, elhatározásának komolyságát akarná megtudni: mit akarsz? Miért keresel? Tedd meg? Van egy nélkülözhetetlen feltétel… Nagyjából ennyit tudunk meg az evangéliumból, mely minden szűkszavúsága ellenére mindenben eligazít. Még azt is megtudjuk, hogy ez a nyíltszívű, Krisztus követésére önként jelentkező férfi kiváltotta Jézus rokonszenvét. Azt hiszem, mindannyian szívesen cserélnénk vele, hiszen van-e nagyobb óhajunk, mint az, hogy miránk is kedvesen, örömmel nézzen az Úr, és mondhassák mások is:”ez az Úr kedvence” („A tanítvány, kit nagyon szeretett a Mester:Szent János apostol). Az ember azt gondolná, hogy itt már semmi sem hiányzik. Hiszen az Úr ennek a férfinek nem azt mondta, amit első apostolának:”takarodj előlem, te sátán, mert nem az Isten gondolataival gondolkodol”. Sőt az evangélium még külön fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Jézus határozottan megkedvelte. Mégis! Mégis! A gyönyörű történet hirtelen a másik végletbe csap. Csak azért nem lett ő is az apostoli csoport tagja, mert képtelen volt nagy vagyonától megválni. Nem a vagyon volt az ok, hanem a vagyonhoz való görcsös ragaszkodás: jobban szerette vagyonát, mint imádott mesterének követését.

A nagy tanulság éppen ebben van: lehetek gazdag, lehetek tudós, nagy ember… Csak tudjam odaadni, ha erre felszólít az Isten. A sírig tartó öröm helyett így vált a találkozás sírig tartó szomorúsággá.