Vasárnapi gondolatok
2009.11.29. - Az éberség adventi kegyelme PDF Nyomtatás E-mail

Az éberség adventi kegyelme

 

 

2009. november 29. – Advent 1. vasárnapja

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

Lk 21,25-28. 34-36

 

Rettenetes dolgokat olvastam fel imént az evangéliumból. Vajon mi lehet a célja Édesanyánknak, az egyháznak, hogy minden év végén és minden adventi kezdéskor ezzel a világvéget jövendölő borzalommal ijesztget?

Ha mai szóhasználattal élhetnék, akkor azt a szokásos kifejezést használnám:”Légy észnél”. Ezt akkor szoktuk egymás fejéhez vágni, amikor arra figyelmeztetjük egymást, hogy jól gondoljuk meg magunkat, és ne legyünk felületesek, mert könnyen megjárhatjuk. Igen! Épp erről van szó! Épp arra akar figyelmeztetni advent első vasárnapján a liturgia, hogy mindig, a nap minden órájában legyünk észnél, mert saját sorsunkról van szó: örök életünkről.

Ami pedig a borzalmakat, a nagy szenvedéseket illeti, ezekről is érdemes el-elgondolkodni. Azt ugyanis a lelkipásztorok, de sokszor mi magunk is megfigyelhetjük, hogy gyakran épp ezeket a nehéz, alig elviselhető szenvedéseket használja fel az Isten a mi megtérésünkre. Hány szent köszönheti konverzióját egy súlyos betegségnek, operációnak. Hányan tértek meg a háborúban, az első vonal lövészárkaiban, vagy a börtönök celláiban. 

Advent első vasárnapjának evangéliumát is ilyen szándékkal hallgassuk végig. Különösen idén, amikor majd újra megkísért bennünket a kirakatok szemkápráztató fénye, és a Kis Jézus várása helyett megint a vásárlás őrületébe esünk. Ekkor szólaljon meg a lelkiismeretünk: Légy észnél! Légy éber! Virrasszál, mert nem tudod sem a napot, sem az órát.

 
RocketTheme Joomla Templates