A szeretet ezer kilométeres kisugárzása

2009. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Pásztorok miséje

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.

Lk 2,15-20

Székesfehérvár – Pusztina

A szeretet nem ismer időt és távolságot. A szeretet adni akar. Ez a lételeme. A szeretet olyan, mint a napsugár: áthat még a viharfelhőkön is, és világít, melegít. Olyan, mint az oltárra tett egyetlen gyertya, melynek lángjából sok ezer gyertyát tudunk meggyújtani, miközben az ő lángja nem alszik ki, de fénye sem gyengül. Sőt neki köszönhető, hogy az egész templom gyertyák özönétől fénylik.

Szó szerint ezt tesszük mi a kilenc órára járó fehérvári magyar keresztények. Ma KARÁCSONY van. Éppen ezért arról fogok beszélni: hogyan segítettétek megszületni a közel ezer kilométerre lakó legszegényebb magyar keresztény testvéreink szívében a Kis Jézust. A vezetőjüknek, Nyisztor Tinkának leveléből idézek szó szerint néhány sort: „Amikor vasárnap megérkeztek az ajándékok, egyik szemem sírt, a másik nevetett. A vártnál sokkal több ajándék érkezett  A két falu tőlünk 85, illetve 130 km távolságban van. Vasárnap a pusztinaiak mind megkapták az „angyal üzenetét”. Éjszaka nem aludtam, csak arra gondoltam, hogyan tegyek eleget a feladatnak. Reggel találkoztam az „Úr követével”, egy pusztinai férfival, aki készségesen felajánlotta, hogy terepjáró autójával elszállítja a csomagokat. Kedd reggel indultunk Lábnyik felé. Bákóban a többi csomagot átraktuk a Csángó Magyarok Szövetségének autójába, és az vitte tovább Magyarfalúba, ahol már várták az ajándékot, mert értesítettük őket. Lábnyikban a pap segítségével személyesen adtuk át a csomagokat…..Sok balesetet láttunk az úton, de mi egészségesen hazaértünk. A feladatot teljesítettük. Kedves Testvérek! Isten fizesse meg a sok ajándékot. Ilyen tartalmas csomagokat még soha nem kaptak az itteni emberek. Csak az arcukat figyeltem , és azt láttam, hogy nem tudják elhinni, hogy a sok csomag mind az övék. Azt kérdezték, hogy nekik mit kell tenni, mit adjanak? Mindenkinek azt mondtam, hogy imádkozzanak azokért, akik azért fáradoztak, hogy nekünk örömet szerezzenek e nagy Ünnepen. És ha találnak címet a csomagban, írjanak Önöknek

Külön megemlítem a Fruzsina aláírással küldött csomagot, melyet ő Édesanyámnak és nekem állított össze. „Ha egy pár ökröt küldött volna, azzal nem tudtunk volna mit kezdeni”, de a csomagban talált kávét, édességet, fűszereket, tisztítószereket azonnal tudtuk használni. Isten fizesse meg magyar testvéreink áldozatos fáradságát. Áldott és Békés Karácsonyt kívánunk Szabolcs atyának és hűséges, segítő „katonáinak”. Tisztelettel és testvéri köszönettel:Nyisztor Tinka, a Pusztina Szent István Egyesület vezetője.”

Tegnap fényképek is érkeztek számítógépem ernyőjére. Egyet ide másolok: a csángó öltözetben csodálkozó gyerekekét.

Mindehhez a Ti szívetek kell, és egy önzetlen fehérvári orvos, aki barátjával péntek éjjel 3-kor kisbusszal, utánfutóval útnak indult, és dacolva a hóviharral kétezer km-t tett meg, hogy a csángó magyaroknak is legyen Karácsonyuk.

Katonáim! Büszke vagyok rátok. Hálából eléneklem nektek legkedvesebb énekemet a szegény Kis Jézusról. „Rossz a Jézus kis csizmája, sír a ködmöne. Ázik, fázik, megveszi az Isten hidege. Hogyha volna kis csizmám, Jézuskának odaadnám. báránybőrös ködmönkémmel jól betakarnám. Akkor hozzám hajolna, talán meg is csókolna. Boldogabb az egész földön nálam nem volna.”