„Szomjas vagyok”

2010. március 7. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”

Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Lk 13,1-9

Ez az evangélium is olyan, mintha ma írták volna. Épp nekünk. A szereplők is annyira hasonlók hozzánk, mintha János evangelista az egyik televízióban mondaná el ezt a jelenetet: Jézus az ismeretlenség álruhájában odaáll a Jákob kútjából vizet merítő asszony elé, és azt mondja: „Szomjazom, adj egy pohár vizet!”

Igen, ilyen egyszerűen „dolgozik” az Isten, a kegyelem. Most még a kútnál mondja, hogy „szomjazom” - Nagypénteken majd a kereszten agonizálva suttogja velőt megrázó szavakkal: „szomjazom”. A váratlan kérésen megrökönyödő asszony most még nem sejti, hogy végső fokon Jézus ezzel a „kezdő” mondattal őt és az egész várost meg akarja téríteni. Még kötekedik is vele, ahogy mi szoktunk a felénk hajló, minket megszólító Istennel. („Hogy mersz megszólítani engem?”). Csakhogy pillanatok alatt a banális pohár víz kérdése drámává alakul, mert kiderül, hogy Jézus belelát az asszony „zűrös” életébe, és még azt is tudja, hogy jelenleg melyik férfival állt össze, miután már ötöt ott hagyott. A feslett életű nő „kapitulál”: Jézus bemutatkozik, nyíltan megvallja, hogy ő a Messiás. Mire az asszony Jézus apostolaként berohan a városba, és mindenkit magával akar vinni Jézushoz! „Megnyitotta szemeimet! Én már látok, lássatok ti is”

Mindez a Nagyböjt elején hangzik el. De jó lenne tanulni ebből is: ne várjuk meg, míg megtérésünket az Isten már csak életünk Kálváriáján tudja megoldani. Most még ilyen egyszerűen, ilyen „pohár vízzel” egybekötött epizóddal is meg lehetne térnünk. Hiszen minden adott. Leginkább az, hogy mindannyian szinte belehalunk a „szomjúságunkba”.

Nincs kegyetlenebb agónia, mint a „szomj-halál”. És ez szó szerint értendő a lelkünkre. Ezért tért meg boldogan, extázisba esve ez a vizet hordó asszony. És Jézus is „szomjazik”, hogy megmentse lelkünket, sorsunkat, hazánkat.