A hazatalálás öröme

2010. március 14. – Nagyböjt 4. vasárnapja

Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:

„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.

Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.

Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Lk 15,1-3. 11-32

Nem véletlen, hogy a tékozló fiú történetét választja Édesanyánk, az Egyház a Laetare, az Öröm vasárnapja evangéliumának. Aki szülő, édesanya-édesapa, vagy lelkiatya, ismeri ezt az örömöt. Nincs nagyobb boldogság az életben, mint amikor valaki hazatalál. Népünk annak idején át is vette a mai evangéliumból azt, hogy nagyböjt ellenére ezen a vasárnapon a nagy örömlakomán zene is, tánc is volt.

Ha nagyon őszinték vagyunk magunkhoz, alighanem igazat adtok, ha azt mondom: ennek a történetnek teljes átéléséhez és megértéséhez isteni erő kell. Feltámasztani ugyanis csak Isten képes. Már pedig itt ezt történik: „Fiam elveszett, de megkerült. Meghalt, de feltámadott”. Ennek az apának, aki nem más, mint a Mennyei Atya, más szíve van, mint nekünk.

Legtöbben azt mondanák az ilyen ténfergő, züllött gyereknek: „mit keresel itt? Amit főztél, most edd is meg” Valahogy igazat adnak sokan a nagyobbik fiúnak, aki rendes, tisztességes, hiszen most is a mezőről jön a munkából, vállán a kapa. Ez a jézusi példabeszéd kezdi megértetni velünk, hogy milyen is az Isten! Nemcsak igazságos bíró, de  m i n d e n h a t ó  atya is. Nem azt mondja, hogy nagy sebet ütöttél a szívemen, de én ezentúl nem érzetetem veled. És nem azt mondja, hogy „ami történt, elfelejteni többé nem lehet”. Hanem mit mond? „Fiam, aki meghalt, föltámadt” Isten irgalma nemcsak megbocsát, nemcsak elfelejti a bűnt, nemcsak betakarja, hanem a bűnöst teremti újjá, sőt ártatlanná.

Valljuk meg őszintén: ehhez nekünk is istenivé kell válnunk. Aki él a bűnbánat szentségével, tudja, tapasztalja, hogy mindez igaz! Szeressünk gyónni!