Kinek hiszek?

2010. április 11. – Húsvét második vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31

Ma, az irgalmasság vasárnapján nagyon aktuális a kérdés és az arra adott válasz: kinek hiszünk? Egyáltalában, mi a hit? És épp ma kérdezem ezt, amikor hazánk sorsa a tét. Mert minden összefügg mindennel. A hit ugyanis szintén döntés, választás kérdése. Így tehát a mai vasárnap egyszerre több szinten is felmerült kérdésre szeretnék választ adni.

Bármelyik szintet nézem, a hit önmagában annyit jelent, hogy kilépek önmagamból, mert kevés vagyok önmagamnak, és magamra hagyva semmire sem megyek. A létezés így van megkonstruálva a magzati léttől kezdve a halálig, a kereszteléstől a feltámadásig. Mert mindent a hitre építünk, a hiten alapszik minden a hétköznapjainkban is. Még az is, hogy valóban anyám-apám gyermeke vagyok, és tényleg az vagyok, akinek hívnak. A hit lényege ugyanis – akár természetes, akár természetfeletti hitről legyen szó – a másik embernek a szavahihetősége. (Azért hiszem el, hogy a megvásárolt gyógyszert nyugodtan bevehetem, mert hiszek a gyógyszerész szavahihetőségében, becsületében!). Minden hitnek az a lényege szent Pál szerint, hogy „tudom, kinek hiszek”). Ugyanez érvényes az Istenre, a vallás bármelyik témájára Vagyis, ha áttérünk a felsőbb szintre, az istenibe, akkor is ugyanaz a hitnek a magja, lényege, struktúrája. Mi nem x.y. papnak hiszünk, hanem Jézus Krisztus szavahihetőségében. „Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy.” Ez bármely szinten érvényes, – a hétköznapi életünkben éppúgy, mint a politikában, az urnáknál, vagy a mai evangéliumban a kételkedő Tamás apostol esetében. Miért hiszi el Tamás a feltámadás titkát? Mert hisz Jézus Krisztusban. – Miért fogadom el valakinek a politikai állásfoglalását? Mert Jézus Krisztus evangéliumára építi fel a saját, a családja és a magyar haza életét. És mindezt Isten irgalmából.