Óriási az adósságom

2010. június 13. – Évközi 11. vasárnap

Abban az időben: Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul, Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal.

Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta.

Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”

Erre a vendégek kezdték mondogatni magukban: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megszabadított téged. Menj békével!”

Ezután bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.

Lk 7,36-8,3

Sok mindenről szoktunk mi beszélni Lukács evangélista mai megrendítő jelenetével kapcsolatban: Simon farizeus Jézust lenéző gőgjéről és modortalanságáról (szándékosan nem úgy fogadta, ahogy a vendéget illik: lábmosás, olaj, csók); vagy a bűnös asszony alázatáról (hiszen tudja, hogy bűnei miatt neki legfeljebb Jézus lábát szabad érinteni és csókolni)…

A sok kínálkozó téma közben elfeledkezünk a mai vasárnap legnagyobb üzenetéről, hogy t.i. az élet minden vonatkozásában előlegből élünk! Óriási az adósságunk. Teljesen eladósodtunk. És – vigyázzunk! – nem Magyarország eladósodásáról van szó. Nem a Nemzetközi Valutaalaptól felvett óriási hitelekre gondolok, hanem adósai vagyunk elsősorban egymásnak: szüleinknek, őseinknek, nevelőinknek, hazánknak, … és sorolhatnám reggelig: mindenkinek, aki szeret minket. A legnagyobb baj abban van, hogy legtöbbször nem érezzük az előleget adósságnak főleg azért, mert ritkán kérnek tőlünk kamatot. Ezért lett ismeretlen fogalom ma a hála, a „köszönöm”. Sőt azt hisszük, hogy nekünk mindaz jár, amiben részesülünk.

A mai evangélium egyértelműen kijelenti, hogy mindannyian adósai vagyunk az Istennek. Csupán adósságunk mértéke és főleg tudata változik.

A mai evangélium a pénteki Jézus Szíve ünnep folytatása. Tetten érhetjük Jézust, amikor és ahogyan Ő szeret. Ezért folynak könnyei „a város bűnös asszonyának” … Vajon én tudok sírni?