„Még nem elég…”

2010. július 11. – Évközi 15. vasárnap

Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”

Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.

Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

Lk 10,25-37

Váci Mihály közkedvelt verse jut eszembe, amikor a mai vasárnap evangéliumát olvasom. Mindannyian érezzük, tudjuk, hogy valamit kellene tennünk az életünkkel. Nemcsak ezzel a földi nyomorúságunkkal, hanem azzal a bizonyos Örök élettel, amiről manapság már csak Krisztus beszél kitartóan, nap mint nap.

A mai evangélium is erről szól. Mi mindent „kitalál” a jó Mester, csakhogy meggyőzzön minket: van örök élet, van örök boldogság, amiért nagyon meg kellene tanulnunk szeretni. A remek novellává sikeredett példabeszéd épp arról akarja meggyőzni a sanda szándékú farizeust, hogy nem elég a Törvény, a Tóra magasztos igéje, de tettek is kellenek.

Jézus, mint mindig, most is merész, bátor, és „teli találattal” a szeretet lándzsájával szíven szúrja a farizeust. „Viselkedj úgy, ahogy az általatok lenézett szamaritánus tett az útszéli árokba dobott, kifosztott, véresre vert vándorral.”

Hogy milyen kegyetlenné tud válni még a hívő, sőt „szuper vallásos” ember is, azt Jézus szemébe mondja a Törvényt szó szerint, „kívülről” is tudó farizeusnak.  „Hogy ki a felebarátod? Hát épp az a véresre vert szerencsétlen idegen, akit te észre sem veszel. Sem te, sem paptársaid” Ti elmentek mellette, a lenézett, kitagadott szamaritánus azonban lehajolt hozzá, és gondjaiba vette”

Az első tehát: nyitott szemmel járni, észrevenni, hol és kin lehet segíteni. Mert a szó nem elég!