Mi mindenre vagyunk képesek!

2010. szeptember 19. - Évközi 25. vasárnap

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.

Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.

Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?

Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”

Lk 16,1-13

Megint előkerül az evangéliumban a legfontosabb: mit jelent Krisztust követni? Vagyis mi is valójában a kereszténység? Számomra mindig az a legnagyobb élmény, hogy kereszténynek lenni több, mint passzivitás. Nemcsak abból áll a hitünk, hogy imádkozunk, templomba járunk, prédikációt hallgatunk. Ez is. De van benne egy óriási cselekvési irányultság is. Még a legmisztikusabb pillanatban is ezt mondja a pap Jézus utolsó vacsorai szavait idézve: „Ezt   c s e l e k e d j é t e k   az én emlékezetemre”. Mindig mindenben cselekvésre ösztönöz. Ezt kaptuk örökségként

A Teremtő „extasim passus est”. Vagyis kilépett önmagából. A teremtés önmagában véve is grandiózus vállalkozás, méltó Istenhez. Ezért nem is tudjuk felmérni az Univerzumot térben, időben, szélességben, mélységben, magasságban. Ezért akció minden bennünk és körülöttünk. Abban a pillanatban, hogy élni kezdünk, hallatlan mozgásban vagyunk, és mozgásba hozunk magunk körül mindent és mindenkit.

A mai evangélium épp arra hívja fel figyelmünket, hogy ezt tanuljuk el, és vigyük át az Istennel való kapcsolatunkba. Vagyis gyakoroljuk olyan szorgalmasan hitünket, ahogy évről évre megyünk előre az iskolában, a gimnáziumban, az egyetemen. Mi mindent tesz meg egy énekes, mennyit gyakorol a sportoló, és milyen rafináltan szerzi meg a vagyonát a gazdagodni akaró. Ha megtudja, hogy abban a földben nagy kincs van, eladja mindenét, hogy megszerezze magát a földet. Ez a   m i n d e n ,   ez az óriási erőfeszítés a mammon világában, ez az, amire rá akar nevelni minket az Úr Jézus. Tanuljatok tőlük!