Tudok-e arcra borulni Jézus lába elé?

2010. október 10. - Évközi 28. vasárnap

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak.

Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.

Lk 17,11-19

Sokszor olyan bonyolultnak látjuk az életet. A vallást még inkább. Nincs is kedvünk jobban belemélyedni a hit dolgaiba. A mai evangélium épp az ellenkezőjéről győz meg.. Arról, hogy minden, még a betegség, a gyógyulás is, a vallás is nagyon egyszerű. Olyan egyszerű, mint maga az Isten, csak mi komplikáljuk a dolgokat össze vissza. Végül minden gordiuszi csomóvá válik, amit aztán tényleg csak az Isten tud már kibogozni, rendszerint egyetlen érintéssel.

Leprásnak lenni még most is rettenetes. Az amúgyis magányos emberi lét még kitaszítottabbá válik. Eddig mi menekültünk az emberek elől, most már a világ menekül előlünk….És ekkor jön szembe velünk Jézus. Híre mindig megelőzi őt, és amikor szemtől szembe látjuk, akkor már tudjuk, hogy ő az egyetlen, aki tud is, akar is segíteni. Különösen, ha szívének irgalmára apellálunk. Mindig megesik a szíve rajtunk. Jó ezt tudnunk,- ezért van esélyünk összekuszált életünk rendezésére.

A tíz meggyógyult leprás közül csak egynek jutott eszébe, hogy megköszönje az elképzelhetetlennek hitt csodát, mely teljesen új helyzetet teremtett életében. A hálátlanság mindennapi, a hála a legritkább emberi magatartás. De ha valaki rádöbben, hogy mekkora irgalmat gyakoroltak vele, akkor azt különleges módon szeretné kimutatni. Ez a kitagadott, szamaritánus is annyira meg volt hatva, hogy nem tudott mást tenni, mint arcra borulni megmentője előtt.

 Tudok-e ilyen alázatos és ilyen hálás lenni Isten előtt, aki nap, mint nap irgalmas hozzám?