Az állhatatosság gyümölcse

2010. október 17. – Évközi 29. vasárnap

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.

Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.

Az Úr így szólt: Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.

Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”

Lk 18,1-8

Minden vasárnap újabb titkok megfejtésére kerül sor. A Mester útnak indítja apostolait, és megtanítja őket evangéliumának, az Örömhírnek legmélyebb titkaira. Sorra veszi az erényeket, legtöbbször úgy, hogy rámutat az ellenkezőre, a bűnökre, melyekkel az emberek tönkre teszik saját és mások életét. Az Úr Jézus mindezt szemléltetve teszi. Ezért van az evangéliumban annyi példabeszéd.

Múlt vasárnap a háláról volt szó, ma az állhatatosságról. Olyan ez, mint a dió, melynek hármas burka jól érzékelteti, hogy minél nagyobb kincsről van szó, annál szívósabban  védi azt a természet. A dió külső zöld burka hónapokon át védi a „belső kincset”. Majd leválik róla, de akkor lesz látható az a kőkemény burok, ami oly komolyan és meghatóan védi a „belső kincset”, hogy csak „diótörővel” lehet szétzúzni páncélját. Csak ezután juthatunk a „kincshez”: a gyümölcshöz. És csak amikor kézbe vesszük, jövünk rá, hogy még azt is védi egy finom hártya.

Ahogyan védi a természet saját kincseit, úgy védi az evangélium is a maga drágagyöngyeit, az erényeket. A hála is, a türelem=állhatatosság is igen nagy kincs, ritka érték. A mai ember nem is ismeri, mert gőgösen, követelve azonnal élvezni akarja a kincseket, melyekért nem is akar küzdeni.

Az Úr Jézus ma arra tanítja apostolait, bennünket, hogy ne csak egyszer, hanem sokszor és kitartóan kérjünk, zörgessünk irgalmának hétpecséttel őrzött kincseiért. Miközben állhatatosan zörgetünk, figyeli hűségünket, hogy aztán odaadja kincseit, és annál nagyobb örömben részesítse gyermekeit.