Vasárnapi gondolatok
2011.04.24. - A viszontlátás extázisa PDF Nyomtatás E-mail

Húsvét vasárnap

  Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és amásik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: ,,Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg

tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!”

  Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: ,,Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: ,,Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”

 EVANGÉLIUM Mt 28, 1-10

 

Ez a Húsvét lényege. Az evangéliumok kendőzetlenül leírják, hogy az apostolok egyike sem tudott szabadulni a keresztrefeszítés borzalmától, és egyikük sem gondolt másra, csak arra, hogy Jézust végleg elveszítették. Nemcsak ők, az asszonyok is, Jézus leghűségesebb követője, Mária Magdolna is arra gondolt, hogy Jézus holttestét elrabolták.

Történések, események egész láncolatára volt szükség, hogy Jézus az összeomlott lelkeket visszahódítsa: földrengés a sír bejáratának szikláját ellökte,- Magdolnát a kertésznek vélt férfi hangján keresztül téríti észhez, hogy szaladjon az apostolokhoz, - Péter és János kételkedve rohannak a sírhoz, hogy az összehajtott kendő láttán döbbenjenek rá az igazságra: Jézus él. Tamásnak még ez sem elég. Közben a „filozófusok” összetákolják a maguk teoriáját: míg a katonák aludtak, Jézus hívei ellopták a holtestét.

Mindez folytatódik a történelemben. Ma is ehhez hasonlót élünk át. Az Egyház papjai, hívei úgy tesznek, mintha a feltámadt Krisztus nem is élne itt közöttünk. A filozófusok pedig egyik „izmust” gyártják a másik után és dobják be a köztudatba, hogy agymosásukkal Jézusnak még a nevét is elfelejtse a világ.

Ezért mondta nagycsütörtökön a pápa: Európa elvesztette a hitét Jézusban. Népünk is ezen az úton jár. A társadalom- csak néhány százaléka kereszteli meg gyermekét és a statisztikába csak ügyefogyottan írja be a rubrikába, hogy keresztény. Valójában azt sem tudják mi történt karácsonykor és mire emlékezünk most.

Éppen ezért kell minden Húsvétkor átélni azt a pillanatot, amikor Jézus azt üzeni apostolainak: Viszontlátásra Galileában.

 

2011. április  24.                                                   Húsvét vasárnap

 

 
RocketTheme Joomla Templates