Az Irgalmasság vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az
oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis
hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

EVANGÉLIUM Jn 20, 19-31

Amikor a félelem nagyobb, mint a viszontlátásba vetett hit és remény, akkor egymás után zárjuk be „ajtóinkat”. Lelkünk ablakait is becsukjuk. Döbbenetes a mai ember magatartása az Istennel. Szinte hermetikusan elzárkózik előle.

Mi az oka ennek? Egyrészt a félelem, hogy ne láthasson be senki, még az Isten sem a belső világunkba. És a csukott lakásban azt csinálhatjuk, ami jól esik. „Senkinek semmi köze, de joga sincs belépni ide, hiszen „magánterület”. Félünk, hogy a feltámadt Jézus kérdőre von és megkérdezi, hogy viselkedtünk a nagyhéten, az életben? Júdások vagy Péterek voltunk? Nem tudtunk vele virrasztani? Elfutottunk a Getszemáni kertből? Magára hagytuk az Istent?  a Jót, az Igazat, a Szentet?

Másik ok a kényelem. Jézus puszta létével, különösen feltámadásával nagyon mélyen behatol lelakatolt belső világunkba. Felkavarja álló vizeinket. Felrúgja egész kispolgári magatartásunkat. Gejzíreket fakaszt szívünkbe.

Van valami megható és megrendítő, ahogy Jézus mégis utánunk jön. Nem ismer akadályt, eltorlaszolt ajtókat. Nem írja le az előle menekülőket…és „nem olvas be” nekik. Szemrehányást nem tesz, csak szeret. Tamás, látom, hogy szomorú vagy… gyere. Simon Jónás fia, látom, hogy mennyire bánt tagadásod…. Mondd, szeretsz?

A Szeretet minden zárat, torlaszt, akadályt elsöpör. Alleluja

2011. május 1.                                              Az Irgalmasság vasárnapja