Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:

  Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik.

  Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.

  Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.

EVANGÉLIUM Jn 14, 15-21

Nincs rettenetesebb sors az árvaságnál. Aki árva, nem kapja meg az élethez szükséges legnélkülözhetetlenebb energiát,: az anyai,apai szeretetet. Virág, búza tábla,, tölgyerdő nap nélkül…

Ennek istenemberi módon történő átélése miatt oly megrendítő az Úr Jézus utolsó, nagycsütörtöki vacsorájának légköre. Mindent úgy intéz, úgy készít elő, hogy ennek az árvaságnak kínjait minimálisra csökkentse.

Ő már tudja, hogy mit fog tenni, de az apostolok csak azt érzik, hogy az imádott, rajongva szeretett jó barát, az egyetlen szent, egyetlen úr és mester eltávozik tólük. Egyelőre bármit mond vagy igér, nekik az nem elég, mert a megígért” úgy sem lesz olyan, mint ő. Belőle, Jézusból csak egy van. (Az igazi szerelmest nem lehet mással pótolni vagy kicserélni). Jézus még is kitart és ismételten mondja: Más vigasztalót küldök nektek, aki –ha nem is látjátok szemetekkel, nem is  foghatjátok meg kezét, mint az enyémet, mégis azonos lesz velem.

Biztosítja őket, hogy „kinyilatkoztatja magát”, vagyis akik Jézussal akarnak lenni, az ő nevében akarnak apostolkodni, tanítani, jót cselekedni, azok tapasztalni fogják, hogy szent Lelke által éppen úgy velük és bennük él. Épp úgy, mint ahogy Mária hordta szíve alatt Jézust, de nem látta, -úgy, ahogy Magdolna találkozott vele, de nem tudta, hogy ő az,-úgy ahogy az emmauszi tanitványokkal együtt haladt az úton, együtt ült velük a fogadó teraszán, de nem vették észre, hogy Jézus az, akinek puszta jelenléte miatt „repesett a szívük”. Olyan ez, mint amikor a tűzhöz közeledve kipirul az arcunk és eltelik melegséggel egész valónk.

Valóban nem vagyunk árvák.

2011. május 29.                                     Húsvét utáni hatodik vasárnap