Úrnapja

  Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta ésutána ment. Ô szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet -- figyelmeztették --, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.”

  „Ti adjatok nekik enni” -- válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van -- mondták. -- El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.

  Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.”

  Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat.

  Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.

  Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

EVANGÉLIUM Lk 9, 11 b-17

A magyar ember ős idők óta „kenyeres”. Annyira, hogy még a munkáját is (ma állásnak nevezik) kenyérrel jelöli meg. Igy lett a dolgozó és családját eltartó férfiből „kenyérkereső” ember. Engem  Szüleim még úgy neveltek, hogy a véletlenül földre ejtett kenyérdarabot térdelve fel kellett venni a földről, meg kellett csókolni, mert a kenyér szent, Krisztus is annak tartotta. Oly annyira, hogy az Utolsó Vacsorán kezébe vette, megáldotta, és azt mondta ez az én testem. A kehelybe öntött bort pedig vérének nevezte. ..

Ha valakit szeretünk és hosszú időre búcsút kell vennünk tőle, megajándékozzuk. Lehetőleg olyan ajándékkal kedveskedünk neki, ami –ahányszor csak ránéz – minket juttat eszébe. Jézus ezt a csodálatos ajándékot találta a legmegfelelőbbnek. Ezért parancsolta meg apostolainak, hogy az utolsóvacsorai kenyeret az idők végezetéig adják  át az őt követőknek:”Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Az  első Pünkösd óta a mai napig ezt tesszük: megismetéljük  és szó szerint mondjuk és tesszük, amit Jézus mondott és tett. Az Apostolok Cselekedetei ezt „kenyértörésnek” nevezi, mi szentmisének mondjuk.

Édesanyánk, az egyház megkülönböztetett szeretettel, tisztelettel, imádattal veszi körül az Eucharisztiát. Érthető, hisz magát Jézus Krisztust imádjuk a Szent Ostyában. ”Üdvözlégy Oltáriszentség….Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom”. A körmeneten virágot szórunk arra az útra, ahol elhalad…

Hiszem-e, hogy karakterem legnagyobb orvosa és megerősítője az Eucharisztia? Szeretem-e Jézust az Oltáriszentségben,

2011. június 26.                                                                            Úrnapja