Évközi 18. vasárnap

  Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba   szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek   megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak. Mikor kiszállt,   már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította   betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és  figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a   tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!”

  Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik   enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két   halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy   a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és   odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek.

  Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a   kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a   nőket és a gyerekeket.

  Mt 14,13-21

Többféle éhség van. Nemcsak a gyomrunk tud kínozni, ha nem eszünk, nem iszunk, hanem a lelkünk is éhezik, kínlódik, vágyódik az igazságra és a szeretetre. Ismerem mind a kettőt: a gyomorét is, a lélek éhségét is. Nincs rettenetesebb, mint az éh- és a szomjhalál. Ezért oly szívbemarkoló Jézus kiáltása a kereszten: ”Szomjúhozom”. ( A börtönben kétszer vállaltam éhségsztrájkot).

 A lélek sóvárgó gyötrelmét ezekkel a megrendítő szavakkal  fejezi ki a zsoltáros: „Mint a szarvas sóvárog a forrásvízre, úgy áhít a lelkem, téged, Istenem. Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után…” (41). Még a magukat ateistának nevezők is gyötrődnek az Isten utáni sóvárgásuk miatt, hiszen, aki már-már szomjan hal, épp a víz után sóvárog. Vagy a szárazságtól megrepedezett föld nem éppen  a  m e g v á l t ó  eső után könyörög? A „hiszek hitetlenül-t” kiáltó Ady a Sion hegy alatt jajgatva töri a kezét: ”Csak nagyszerű nevedet tudnám….”.  És Pierre Emmanuel már már tébolyodottan üvölti: ”Kitépem tüdőm, hogy neved kicsikarjam”.

Jézus mindezt látja, és isteni szeretettől égő szíve megesik rajtuk, mert tudja, mi lakik az ember szívében (Jn 2.25). Ez a kenyérszaporítás háttér-magyarázata, pszichológiája és teológiája.

A mai evangéliumnak azonban van egy külön üzenete  mindannyiunk számára. Jézus ugyanis belevon minket is e csodálatos testi-lelki kenyér-osztogatásba. Az apostolok megdöbbenésére ugyanis először őket szólítja fel: ” Ti adjatok nekik enni.”  Ez azután a valóságban úgy módosul, hogy nekik kell szétosztani a tízezres tömegnek a Jézus által szaporított kenyeret.

Pontosan ezt várja tőlünk ma is: a szülő, a pap, a tanító, a politikus, bárki érezze szent feladatának, hogy az Istent éhező, szomjazó rábízottaknak adjon a „kosárból”, hiszen Ti vagytok a világ világossága!

2011. július 31.                                         Tizennyolcadik vasárnap