Évközi 19. vasárnap

Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!”

Mt 14,22-33

Vasárnaponként úgy érezzük, hogy épp arra van szükségünk, amiről az evangélium szól. A mai is ilyen. Az életünk ugyanis szinte egy az egyhez olyan, mint a háborgó tenger: elszabadultak a megfékezett energiák, és tombol, őrjöng a vihar. Hol körülöttünk, hol bennünk. Mi pedig rémülten várjuk, hogy mikor borul fel a csónakunk, és mikor sodor el az örvény.

És ekkor, teljesen váratlanul a Föld minden katolikus templomában elmondják, hogyan menti meg bárkában ülő apostolait az Úr Jézus. A történetben arra is érdemes figyelni, hogy Jézus ács volt, - az apostolok és a történet főszereplője, Péter vihar edzett halász volt, vagyis a Galileai tónak ismerője.

Mi volt a célja a Mennyei Atyának és mi a célja most az egyháznak, hogy ezt a történetet évről évre elmondatja az igeliturgiában? Bizonyára azt akarja, hogy végérvényesen Jézus Krisztus legyen életünk központja, szegletköve, és hogy végre belássuk: nélküle semmire sem megyünk életünk, sorsunk bármilyen kérdésében.

Minden vasárnap elmondjuk, fennhangon énekeljük: „egyedül Te vagy az úr”. De nemcsak a templomban, a lelki dolgainkban, hanem jóban-rosszban, napsütésben-viharban, gazdagon - koldus boton, egészségben - rákban, fiatalon - öregen, karrier csúcsán vagy állás nélkül vergődve, szerelemben vagy mindenkitől elhagyatva…. Tehát mindig mindenben. Úgy ahogy a középkori német város címerében láthatjuk: kerék, melynek középpontjában oda van írva: DEUS, vagyis bárhogyan forogjon is a kerék – előre-hátra -, a tengely mindig az ISTEN.

Most  a megrendítő  történetből  csak azt az egy szót ragadom ki,  és azt szeretném útravalónak adni,  amit az Úr  Jézus mondott  a kételyek  közt  vergődő  Péternek:   ”j ő j j „

Induljunk el bizalommal Jézus felé, bármilyen állapotban vagy helyzetben vagyunk is. Egyedül ő tud és akar is segíteni rajtunk.

2011. augusztus 7.                             Évközi tizenkilencedik vasárnap