Advent 1. vasárnapja

Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; hogy amikor váratlanul eljön, alva ne találjon benneteket. S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!'

Mk 13,33-37

Ez eleve azt jelenti, hogy az illetőnek nincs otthona, biztos bázisa. Olyan mint a madár, fészek nélkül.

Több mint megrendítő, hogy Advent első vasárnapján a liturgia ezzel a látszólagos abszurdummal kezdi a nyitányt: szállást keres az Isten! Az az Isten, aki a nagy „szállást”, a világmindenséget teremtette. Minden az övé, és még sincs otthona? Első hallásra ez disszonancia, érthetetlen és minőségében is elfogadhatatlan. De csak addig, míg a Szentlélek Úristen meg nem világosítja értelmünket, és nem világít rá az összefüggésekre.

Advent lényege: ráérezni arra a nagy igazságra, hogy Isten minden elképzelést felülmúlóan kiüresítette önmagát, vállalta az emberi lét minden formáját  a magzat-élettől kezdve a kereszthalálig, csak azért, hogy nekünk lehetőséget adjon az együttérzésre, szánalomra, segítség nyújtásra, befogadásra = szállás készítésre! Vagyis hajlékltalanná tette magát, hogy mi tárt karokkal fogadjuk otthonunkba, szívünkbe, lelkünkbe.

„Szállást keres a Szent Család. De senki sincs,, ki helyet ád. Nincsen, aki befogadja őt, ki égnek s földnek ura.”

Karácsony szent estje nem december 24-én van. Az ma kezdődik: advent első napján. Kezdem érteni a lényeget: szállást kér tőlem az Isten. Készítem, Uram!

2011. november 27.                                                        Advent első vasárnapja