|
Szent Karácsony
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: "Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Három kategóriába lehet csoportosítani az embereket: vannak műveltek, egyszerűek és félműveltek. Az utóbbiakról legjobb, ha nem mondok semmit.
Annál inkább érdemes az e g y s z e r ű e k - ről mondanunk néhány szót. Bizonyára nem véletlen, hogy a megtestesülés mélységes titkainál épp az egyszerű pásztorok állnak őrséget. Isten nem a főpapokat, írástudókat, uralkodókat hívja, Betlehembe, hanem azokat a pásztorokat, akik még hisznek Isten mindenhatóságában, hisznek az angyalok létezésében, tudnak térdet hajtani, és mérhetetlen szegénységükben is tudnak ajándékot adni a náluknál még szegényebb Szent Családnak.
Isten maga az egyszerűség. Ez tulajdonságainak egyike. Az ember puszta létezése miatt is ab ovo összetett: test-lélek-kegyelem. Törvény- erkölcs- ösztön. Múlt- jelen- jövő…. Az egymásnak nekifeszülő energiák világában, halljuk Szent Pál kétségbeesett kiáltását: ”Ó, én szerencsétlen ember, ki ment meg engem?...” Épp az a kicsi Jézus, akit az egyszerű pásztorok kerestek és megtaláltak a betlehemi barlangok egyikében.
Az egyszerű ember lelke, értelme tiszta, és fogékony a jelekre, melyek mögött mindig megtalálja Isten üzenetét. Ő a legnagyobb realista. Senki úgy nem értette meg, hogy mit jelent az istálló, a jászol, a pólyába takart kicsi élet, mint a pásztorok. Ők is várták a meg ígért Megváltót, de arra nem gondoltak, hogy angyalok vezetik őket hozzá…
Tanuljunk tőlük! Induljunk útnak.- És közben gondoljunk a Szállást keres a Szent Család énekére: ”Szállásunkat mi megosztjuk, Kis Jézuskát befogadjuk”
Mi mást tehetnénk, mint a pásztorokkal együtt odatérdelünk a jászolhoz.
2011. december 25. Szent Karácsony
|