|
Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elbeszélték nekik, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak, úgy, ahogy megmondták nekik. Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte, mielőtt anyja méhében fogantatott.
Lk 2,16-21
Van abban valami megható és mélyen elgondolkoztató, hogy az Újévet, a polgári év első napját, Szűz Mária gondoskodó karjaiba, anyai ölébe tesszük.
Jézus anyjának sok címe és rangja van. Erről mi magyarok sok mindent tudunk beszélni, mert olyan neveket tudunk adni neki gyermeki szeretetünk hevében, hogy egyedül álló a liturgia és a mariológia történetében: Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó, Sarlós Boldogasszony, Kisasszony, Nagyboldogasszony.
De a mai ünnep nevét az ősegyház teológusai, az effezusi zsinat püspökei adták: Istenanya, Mária. Ezzel tettek pontot arra a vitára, hogy lehet-e, szabad-e Máriát istenanyának nevezni? Igen, mert ő nemcsak az ember Jézus anyja, hanem Jézus Krisztusnak, a Mennyei Atya fiának, Istennek is életet adó édesanyja.
Épp erre van nekünk most szükségünk: a Sátán fejét széttipró Istenanyára. Szűz Máriára, aki isteni energiákat hordoz, hogy tudjon segíteni, megmenteni családokat, nemzetet, hazát, világot. Igy néztek Máriára őseink, akik Nagyasszonyunknak nevét hallva megemelték süvegüket.
Koldusboton, törött mankón jövünk hozzád búcsút járni mi is, Szűz Máriás magyaroknak késő unokái. Bizalmunk töretlen, mert tudjuk, hogy ahol a szükség kinja nagy, megmutatod, hogy anya vagy. És hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Nagy bajban vagyunk. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűz Anya.
2012. január 1. Szűz Mária, Isten anyja
|