Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.'' Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.'' Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.'' Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. 

Mt 2,1-12

Vizkereszt az „indulás” ünnepe. Jel kell hozzá. A jeleket észrevenni: nagy bölcsesség. Fenkölt, királyi lelkület kell hozzá. A főszereplőkben mind a kettő megvolt. A Vízkeresztet  ezért hívják a Három Bölcs, A három királyok  ünnepének. Ha felfigyelek az Isten jeleire és útnak is indulok, bölccsé és királyi emberré válok.
Indulni Krisztus felé. Magyar keresztény Krisztus követő ember. Ahhoz, hogy valakit kövessek, ismernem, szeretnem, becsülnöm kell. Ezt nevezzük krisztocentrikus életnek. Ezért vagyok itt a vasárnapi szentmiséken. Itt kapok meg mindent, ami útnak indulásomhoz szükséges. Aki jeleket ad, az municiót is ad. Szentségek nélkül nem lehet, nem szabad útnak indulni, mert eltévedek, belefáradok és  nem jutok el a célhoz: a betlehemi Megváltóhoz, életem egyetlen megmentőjéhez.
Indulni egyházam felé. Egyre kevesebb a pap, az alkalmas hitoktató, és egyre nagyobb az igény, a szomjúság Krisztusra. Indulni kellene már. A mai evangélium egyik mondata nekünk szól: ”és más úton tértek vissza hazájukba”. A ma emberéhez „más úton” kell közeledni. Lassan elfogy azoknak a száma, akik bejönnek a templomba. A város lakóinak 80%-a még azt sem tudja, hol van a püspöki palota (bizonyára azért nem, mert még mindig „palotának” nevezik a püspök otthonát). ”Menni kellene házról házra ,-városról városra… és kiabálni minden ablak alatt: Szakadt lelket foltozni, foltozni! Tört szíveket drótozni, drótozni” (Dsida Jenő)
Indulni magyar hazám felé. Végre fel kellene ébrednünk, és észrevennünk, hogy második Trianon előtt állunk. „A kormány még harcban áll”, mondtuk 1956-ban. Akkor eggyé forrott a nemzet. És ma? Keresni kell igaz magyar keresztényt, aki tisztán látja, mit csinálnak velünk Nyugaton. Acélemberekre van szükség, aki tud és lát mindent. Olyan, mint a telefonpózna, mely tartja a kábelt rendületlenül, és tudja: nekünk gyengének lenni nem szabad, mert „rajtunk keresztül megyen át az Üzenet. Az ismeretlen Igét hordja vállunk. Bennünket ideállítottak. Állunk” (Sík Sándor).

2012. január 8.                                                                                          Vízkereszt