|
Szociális szemlélet változására van szükség Egy régi dallam Botos József Tanár Urat felkérték egy előadásra a Szociológiai Kutatóintézet egyik konferenciáján. Hátrányos helyzetűek rehabilitációjáról volt szó. Mint a TB volt főigazgatója, elvállalta. Meglehetősen precíz szakkérdésről kellett beszélnie: a látás-hallás- és mozgássérültek rehabilitációjának lehetőségeiről. Így kezdte az előadást: „Amikor a kedves szervezők megkerestek a konkrét témával, hezitáltam. Aztán felcsendült egy régi dallam a fülemben. Ezt Szabó Ferike énekelte a ’40-es évek elején. Ferikének hívták, pedig már legénysorba került. Enyhe értelmi fogyatékos volt. A népdalgyűjtők csodálattal hallgatták és vették fel három napon át az iskolában a dalokat, amiket tudott. Abszolút hallásával első alkalomra mindig megjegyzett minden dallamot. Rengeteg nótát tudott. A pesti urak azt mondták az édesapjának, hogy felviszik magukkal egy kollégiumba, mert istenadta tehetség. „Ezt a hülyét? Nem engedem, csak szégyent hoz ránk” – mondta az apja. A magnószalagok őrzik csak ennek a találkozásnak az emlékét – talán, valahol. Nem sajnálni, nem segélyezni, de tisztelni és alkalmas feladathoz kell juttatni ezeket a polgártársainkat. Mennyivel szegényebb lenne a világirodalom egy vak Homérosz nélkül; mi lenne ma Európa himnusza, ha nem írja meg a süket Beethoven a IX szimfóniát! És akkor még nem beszéltünk kortársunkról, Hawkingról, a csillagászról, aki fantasztikus tudásával messze kiemelkedik társai közül, pedig teljesen nyomorék. …” És aztán folytatta a számokkal. Ha minden magyar vállalat csak egyetlen – ma segélyezett – polgártársunknak biztosítana munkát, 240 Mrd Ft-nyi terhet levennénk az államháztartás terheiből. Ehhez szociális szemlélet változására, esetleg némi anyagi ösztönzésre is szükség lenne. Hogy ez nem lehetetlen, mutatja egyik tanítványunk eredményes kísérlete. A fiatal vállalkozó olyan négycsillagos szállodát működtet – telt házzal – Pasaréten, amelyben csupa fogyatékost alkalmaznak. Hát ilyen világszemlélettel kell élnünk… én ezt tanultam a történetből. Botos Katalin
|