Világiak felhívása a belső megtérésre

MÉRFÖLDKŐHÖZ ÉRKEZETT A MAGYAR KERESZTÉNYSÉG

2006. NOVEMBER ÖTÖDIKÉN

Mi történt november 5-én a Hősök Terén? Valami olyan, amire évtizedek óta várunk, és amely most gejzírként tört fel a mélyből.

Természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy a Magyar Püspöki Konferencia által 2006 januárjában meghirdetett engesztelő évnek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani, de – ha szabad ezt a kifejezést használnom – az egy más „műfaj”. Azt a klérus, a hierarchiával az élen rendezi, és többnyire zárt helyen, templomban, vagy körmeneten vesz részt az ember.

Most ötödikén nem tüntetésre, hanem „Közös Istenóhajtásra” hívta meg a Kárpát-haza lakóit az Új Magyarország Kulturális Egyesület. A délután 15 órától kezdődő műsor meghívóján Papp Lajos szívsebész professzor és Jelenczki István filmrendező arra kérték a megjelenteket, hogy erre a közös óhajtásra kizárólagosan a lelki-testi békéjét, hitét, a Haza iránti szeretetét és odaadó hűségét hozza el magával mindenki. „Kérjük, minden mást hagyjon otthon.”

A hideg eső ellenére négyezer keresztény magyar jött össze példás rendben, fegyelemben. A félkör alakú monumentális emlékmű és az Ismeretlen Katona sírja körül gyülekező sokaság első szóra megértette, hogy most szakrális hellyé, templommá változott a Tér, éppen ezért a taps, tetszés- vagy haragnyilvánítás szentségtörésnek számítana.

Bizonyára nem erre számított a kivezényelt rohamrendőrség több ezres csapata, mely vízágyúkkal, védőpajzzsal, gumibottal felfegyverkezve arra számított, hogy ez a tüntetés is verekedésbe fog torkollni. Bizonyára ők is boldogok voltak, hogy kövek helyett imák repkedtek feléjük.

De ez még önmagában nem lenne elegendő, hogy határkőnek rangsoroljuk a november ötödikei „IMA MAGYARORSZÁGÉRT” találkozót. A jelzőre az ad okot, hogy a hetek óta tartó belviszály, számos tüntetés, tiltakozás, TV-ostrom résztvevői és szervezői nem a belső megtérést tartották első rendű feladatnak, hanem a sár- és kődobálást, az erőszakot, a botozást, rúgást, gyalázkodást. ITT HANGZOTT EL ELŐSZÖR VILÁGIAK AJKÁRÓL, HOGY BELSŐ MEGTÉRÉS NÉLKÜL SEMMI SEM FOG MEGVÁLTOZNI. Püspökeinktől, papjainktól, híveinktől természetesnek vesszük, ha az Isten házában erről beszélnek, de egy szívsebész, egy építész, egy írónő hitvallása katarzist idéz elő. Ezt érezte az egybegyűltek sokasága, ezért viselkedett úgy, mintha templomban lenne.

Az Actio Catholica évtizedeiben a világiak apostolsága napirenden volt, de az utolsó hatvan évben még nem történt, hogy világi hívők, férfiak rendezésében négyezer magyar keresztény jöjjön össze imádkozni. Olvassuk el Papp professzor honlapunkon közzétett beszédét, és akkor megértjük, hogy miért nevezem határkőnek a Szent Imre ünnepén összehívott „Istenóhajtást”... És ez még csak a kezdet!

A meghívó utolsó mondatát is véssük szívünkbe: „Istenünk, Hazánkat oltalmazó Szűz Mária, tarts meg minket őseink szent hitében és erényében.”

2006. november

Barlay Ö. Szabolcs