VILÁGNÉZET – ERKÖLCS – POLITIKA

A Szent István Művelődési Házban elhangzott azonos című előadás anyagából

Székesfehérvár, 2002. április 11.

Három fogalom. Három eredeti tartalmából kiforgatott, felismerhetetlenségig deformált fogalom, melyet mindenki másként értelmez.

Megkísérlem hallgatóimat visszavezetni az emberi gondolkodás eredeti ősforrásához, amikor még mindenki tudta, hogy mi mit jelent...

Ma eljutottunk oda, amiről a Nobel-díjas Gabriel Garcia MARQUEZ a Száz év magány című világhírű könyvében ír: vezért választ egy csoport, mely elhatározza, hogy új hazát keres magának. De már a kezdet kezdetén rettenetes kór támadja meg a csoport mindenegyes tagját: álmatlanság és nyomában a teljes feledékenység. Senki nem emlékezik semmire. A vezérnek, Josénak fia például nem ismerte fel az ötvös munkájához nélkülözhetetlen szerszámokat – még a kalapácsot sem.

A vándorló csoport új Mózese, José ezért azt találta ki, hogy minden tárgyra ráragasztotta a dolgok nevét: asztal, szék, ajtó, kecske... Ez tehén, meg kell fejni, tejét meg kell inni.

Mikor rájött arra, hogy teljes szellemi káoszban él mindenki, a falu főutcáján egy nagy táblát állított fel, és erre ráírta: VAN ISTEN!

Marquez remekére felfigyelt a fél világ, mert rádöbbent arra, hogy itt tartunk. Szellemi anarchiában élünk, és akkor hiába megyünk bárhová, hiába keressük elveszített önmagunkat, hiába akarunk magunknak egy társadalmi rendet, megegyezést választani... előbb mindennek, vagy legalább a legalapvetőbb dolgoknak vissza kell adni eredeti értelmét és a bennük rejlő eredeti tartalmat.

VILÁGNÉZET

Néhány meghatározás:

1. A világról, az életről, annak forrásáról, céljáról, rendeltetéséről, jelenségeiről alkotott felfogás egységes rendszere.

2. Minél jobban haladunk a század közepe felé, vagyis a materialista életszemlélet évtizedeibe, annál feltűnőbb az, hogy elmarad az élet forrásával és céljával való felfogás emlegetése. Olyannyira, hogy az egyik lexikonban ezt találtam. FÖLDI CÉLOKRA irányuló életszemlélet rendszere.

3. Látóképesség (Sehvermögen). Vagyis egy „kilátóból” való széjjelnézés, amikor nem a tájat, hanem az élet minél több szeletét, rétegét analizálom és igyekszem szintézisbe rendezni. – Érdekes megjegyezni, hogy ennél a meghatározásnál szerepel a látóképesség ellenpólusa: világtalanság. Ez az észrevétel azért elgondolkoztató, mert azt a valós helyzetet ítéli meg, amikor az illető vak módjára viselkedik és nem lát a saját világából, de a másik, meg a körülötte álló világból sem semmit. Képtelen a látásra, a világnézetre, a világra való ránézésre.

Az eddigiekből talán annyit már láthatunk, hogy a világnézet fogalmának lényegéhez tartozik valamiféle szemlélés, látásmód, ami az optika világából vett hasonlattal élve, lehet rövidlátás, lehet távollátás, akár színvakság, csőlátás stb.

Külön bekezdésben szólok a teljességre törekvő keresztény világnézetről és azon belül a görög szó eredeti tartalmára utalva, az egyetemes = katolikus világnézetről. Ez ugyanis lényeges különbségeket tár fel az eddig elmondottakhoz képest.

Mindenekelőtt abban tér el, hogy szélesebb perspektívára törekszik. Az előbbi hasonlattal élve: a kilátóból nemcsak egy irányba és nemcsak a földi dolgokra figyel, hanem az élet egészét, kiindulópontjától a beteljesedéséig analizálja, kutatja és válaszait rendszerbe szedi. És mivel az ember három világhoz tartozik: test-szellem-kegyelem (isteni), ezért mind a három világ felé nyitott.

Ennek függvényében kell megvizsgálnunk a világnézet keresztény megfogalmazásának kérdését.

Nos, a katolikus világnézetről a következő meghatározást találtam:

Az az átfogó szemléletforma, melyet az ember a lét és az élet legfőbb kérdéseiről, az élet eredetéről és céljáról, az Istenről, világról, emberről magában kialakít.

Vagyis nincs semmi kertelés, mellébeszélés: olyan egyetemes érdeklődésű szemlélet kialakításáról van szó, melyben helyet kap az élet egésze: Teremtő-teremtmény, evilág-túlvilág, test-anyag, lélek-szellem, sőt istenfiúi élet, lelkiélet a szentségek révén. Totális szemlélet, a KILÁTÓ minden oldaláról keresi a perspektívát. Az evangéliumi világnézet kialakítása mindenkinek legszemélyesebb ügye, az egyén szabad akaratának és az isteni kegyelemnek együttes munkája, misztériuma.

Számomra azért ez az egyedüli elfogadható, követhető és megvalósítható, mert nem zár ki semmit, sőt tág kaput nyit emberi mivoltom minden igénye és létem minden perspektívája előtt, és egyik elemet kiegészíti a másikkal. Ezzel elejét veszi a kirekesztésnek, egyoldalúságnak. Lehetőséget nyújt a további kérdések feltevéséhez, nem tilt, hanem feltár és mindenről elmondja, mit érdemes beépítenem önmagam világnézetének katedrálisába.

ERKÖLCS

A második fogalom ugyancsak megtépázva, viharverten, vérszegényen áll előttünk. Pedig már a kódexirodalomban ismert fogalom volt: 1400 körül az erkölcs szavunk szokást, magatartást jelent (és ist Sitte: ez itt a szokás).

Lényegét tekintve az erkölcs a társadalmi tudat egyik formája, mely a közvélemény ereje által általánosan elismert magatartási szabályokban fejeződik ki. Ezek a normák személytelenül, belülről szóló hangként és parancsolatokként fogalmazódnak meg bennünk. Méghozzá eléggé körülhatárolható módon két kategóriába oszthatón. És így jelenik meg a jó és a rossz mint egymásnak ellentmondó, egymást kizáró erkölcsi ítélet az erény és a bűn jellegzetesen erkölcsi fogalompárként. Ez a két kategória elképzelhetetlen az értékek rendjének hierarchiájától.

És itt történt a nagy robbanás: felismerhetetlenségig megváltozott az értékítélete az egymást követő generációknak. És nem csupán stílusváltásról van szó, hanem formabontásról, lényeg-bontásról. Ez azt eredményezi, hogy ami 100 évvel ezelőtt erénynek számított, azt ma nevetségesnek, sőt bűnnek nevezi a társadalom. És nemcsak az erkölcsi normák világában, de a munkamorálban is megváltozott az értékrend és az értékítélet. Vagyis olyan világban élünk, melyben a fehér vagy nem fehér, de legalább is szürke.

A helyzet valóban kaotikus, hiszen ahány filozófiai, szociológiai rendszer telepszik rá a társadalomra, mindegyik a maga filozófiáját akarja érvényesíteni.

Ezzel lényegét tekintve elérkeztünk az est kulcskérdéséhez? Van-e, lehet-e fix pontot keresni és találni az erkölcs számára?

Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz? Mi az erény és mi a bűn?

Néhány alapvető kérdés: Igaz-e az az állítás, hogy amilyen a világnézeted, olyan az erkölcsöd? Egyik a másiknak függvénye? Ha tehát csak földi célokat elérni akaró, utilitarista világnézete van valakinek, akkor ebből következik, hogy erkölcsi normái is földhöz kötött, csupán egyéni érdekeket szem előtt tartó normákat fogad el? Ha liberális, ha hedonista, epikuroszi, marxista stb. a világnézete, akkor abból az következik, hogy saját elvei alapján készült erkölcse van?

A tapasztalat azt mutatja, hogy ez így van. Mondd meg, milyen a világnézeted, és én megmondom milyenek az erkölcsi normáid és milyen az erkölcsi életed. A normákat ugyanis a világnézetek irányítják. Menj el a Terror házába és megláthatod, hogy milyen normarendszer alapján működött a kommunizmus magyarországi különítménye.

Különben, ha igaz mindaz, amit az első pontban, mint a felállított szillogizmus első premisszájaként állítottunk – vagyis, hogy a világnézet önmagában az életről, a világról, annak céljáról, rendeltetéséről alkotott felfogásrendszere –, akkor ebből egyértelműen következik, hogy szoros, organikus kapcsolatrendszerben van ennek a létrehozott rendszernek filozófiájával, magyarán logikájával, metafizikájával, etikájával, esztétikájával stb. A jelek szerint az erkölcs legmélyebb forrása a világnézet!

POLITIKA

De ne bonyolítsuk tovább a kérdést, hanem lépjünk be előadásom harmadik régiójába, a politikába, mely három témám közül a legkaotikusabb, legjobban detronizált, és ami mindig is, de ezekben a hetekben különösen lázban tartja az országot. Világnézet-Erkölcs-Politika.

Négy évvel ezelőtt csak az első kettőt elemeztem ugyanebben a teremben, ugyancsak felkérésre a választások előtti hetekben. Akkor ezt a címet adtam előadásomnak: Lelkiismeretünk a világnézetek pergőtüzében. Akkor elegendőnek véltem a szabad akarat döntésének és a világnézetnek viszonyát analizálni. Ma már ez nem elégít ki sem engem, és – gondolom – a hallgatókat sem. Ma egyértelmű, hogy épp a politikának az erkölcshöz való viszonya a legégetőbb probléma. És ezt lehet tagadni, lehet megkerülni, de attól a probléma probléma marad. A rákos daganatok sebész orvos professzora letagadhatja, hogy neki is rákja van, attól még nem menekül meg a halál elől.

Még mielőtt bármit mondanék, legyen szabad két mondattal egy Krisztus előtti évszázadokban élő mesteremre hivatkozni: Arisztotelészre, akire különben az Aquinói felépítette az egész skolasztikát – ő írt egy művet, melynek címe röviden és velősen mindössze ennyi: POLITIKA. Számunkra ennek most egyetlen üzenete van. Méghozzá az, amit lapidáris rövidséggel így fejez ki: A politika elválaszthatatlan az etikától.

Azzal kezdtem, hogy szeretném hallgatóimat abba a korba visszavinni, amikor mindenki tudta, hogy mi mit jelent és mi a dolgok igazi értelme. Nos, ne feledjük el az arisztotelészi tételt: A politika mind a tudomány területén, mind a gyakorlatban elválaszthatatlan az etikától, az erkölcstől. A kettőt elválasztani egymástól, annyi mint utat engedni az anarchiának.

De Arisztotelésznek van egy ennél is megdöbbentőbb tétele: Az ember önmagában is a politika alanya, nemcsak tárgya, akiért létre hozzák a respublikát, az államot, hanem ő maga is „politikus”. No nem pártpolitikára gondol, hanem szó szerint azt mondja: az ember puszta léte miatt politikai lény!

Zoon politikon közösségben élő lény, társaságot kedvelő = társas lény. Ilyen értelemben tehát mindannyian „politikusok” vagyunk.

+ + +

Ezek után következik a legizgalmasabb kérdés: hogy kerül egy asztalra a világnézet és a politika? vagy nem tévedés az erkölcsöt együtt emlegetni a politikával?

Hát igen! Elérkeztünk a mába. Nem vagyok sebész, de itt boncolásra van szükség! Élve boncolásra: viviszekcióra.

Ha az arisztotelészi dimenzióban maradunk, akkor minden egyértelmű, de ha az utolsó évszázadok, pláne az utolsó évtizedek világába lépünk, akkor bizony ugyancsak elő kell vennünk tudásunkat, főleg nyugalmunkat, hogy ne engedjük magunkat félrevezetni az eszmeáramlatok rettenetes nyomásának.

Leghelyesebb, ha egy ábrával próbálom illusztrálni mondanivalómat.

Képzeljünk magunk elé egy hatalmas piramist / \ A csúcson rendíthetetlenül áll egymagában, a vár őrtornyában a világnézet. Ez az, amit meg kell vallani, - amiből, mint ősforrásból ered minden: erkölcs, magatartás, filozófia, logika, ... esztétika ... és a politika, a zoon politikon magatartása.

A baj ott kezdődik, amikor valaki nem vallja meg becsületesen a saját világnézetét.

Ahelyett, hogy ujjal mutogatnék másokra, kezdem magamnál és magammal: én a keresztény és azon belül a katolikus világnézet képviselője, sőt tanúságtevője vagyok, független attól, hogy ezért dicséret, vagy börtön jár. Tisztességes csak akkor vagyok, ha ennek a világnézetnek minden kellemes-kellemetlen velejáróját vállalom. Például vállalom a dogmáit, a credóját, a morálisát, az életfilozófiáját, az Alfát és az Omegát, a lélek halhatatlanságát, a magzat élethez való jogát, mely azt jelenti, hogy nem gyilkolható meg /mint ahogy nem lehet kiirtani a tölgyesben a makkokat, mert azzal kiirtom a következő tölgyes egész jövő nemzedékét/... Tehát nemcsak szóban vagyok keresztény, mint ahogy annyian mondják a Rádióban, Televízióban (keresztény vagyok, de nem járok templomba...nekem a papok ne írják elő, hogy mi legyen a véleményem az életről, a sextumról stb. stb.).

A piramis akkor megdönthetetlen, akkor nem borítható fel, ha fedi az alatta kibontakozó moralitást, magatartást... vagyis mindazt, ami bennünk az Isten képmása miatt szellemi érték, mindaz, ami létezik, ami igaz, ami szent, ami jó és ami szép. Ez az egy gyökérből való élet – és magatartás forma teszi hitelessé mindazt, amit képviselek és aminek tanúságtevője vagyok, akár a börtönben, akár a szószéken, akár a színházban.

Csak később értettem meg, hogy mit akart mondani azzal az én ÁVÓS nyomozóm, amikor azt akarta elhitetni velem, hogy én igenis politizáltam a fiatalok előtt és ezzel megrontottam őket. „Figyeljen ide, – ahogy maga a kenyeret megvágta a kirándulásokon és ahogy odaadta nekik, már az önmagában politika volt”... Erre egyértelmű válaszom ez volt: „Ha ez politika, vállalom!”

+ + +

A probléma és a botrány ott kezdődik, amikor valaki a maga világnézetét akár opportunizmusból, akár csalárdságból, sőt a nyílt félrevezetés szándékától vezetve meghazudtolja: mást hirdet, mint ami a meggyőződése... Itt kezdődik – ahogy Erasmus mondaná – a városi kút mérgezése, az egyetlen kúté, amiből a város, a respublika minden lakója iszik.

És itt most holnap reggelig sorolhatnám és sorolhatnánk mindannyian a példák ezreit. De én történészi hivatásomhoz híven csupán néhány tényre mutatok rá.... méghozzá egy fehérvári szent magyar szavait idézve. Prohászka Ottokár püspökre gondolok, aki már Esztergomban ott ült a történelem szövőszékénél, és figyelte, hogy ki mit mond, mit vall meg őszintén vagy ki mit hazudik.

Mit kell tudni a szociáldemokráciáról?

Prohászka a Magyar Sion l893. évf.-ában  Ú j  s z e k t a  címen leleplezi a Marx tanaira épülő új mozgalmat a kötet 335-362. lapján. 30 oldalon keresztül nem tesz mást, mint ezt az új világnézetet eredeti dokumentumok alapján elemzi. És amikor eljut a szoc.dem. vallásról vallott álláspontjához, idézi a német országgyűlés l878. ülésén elhangzott kiáltványt, melyet Bebel képviselő olvasott fel: „Tudományos meggyőződésünk alapján fogadtuk el az istentagadó nézeteket, s kötelezve érezzük magunkat, hogy azokat a tömegek közé átültessük” (Magyar Sion 340. l.) (Ez az eredeti, az ősforrás!)

1884. júl. 17-én a német Socialdemokrat c. napilapból pedig ezt idézi: „Idealista Urak, ne fáradozzatok, mert a szocializmus atheista és materialista volt és marad!”

Nos, nem az a baj, hogy ez elhangzott, hanem az, hogy a szoc. demokrácia ezeket az elveket mind a mai napig burkoltan ugyan, de teljes mellszélességgel és hosszal vallja, miközben leveleket ír a püspököknek, plébánosoknak, hogy segítséget kérjenek a haza talpra állításában. Az ország kútját az mérgezi, aki a piramis tetején más világnézetet vall, de közben erkölcse és politikája nem azonos a hitével. Ez arzén, strichnin, vagy amit akartok!

Mit kell tudni a liberalizmusról?

Száztíz évvel ezelőtt berobbant a magyarországi politikába az a fajta szabadelvűség, mely egyre jobban eltávolodott a Széchenyi, Deák Ferenc, Eötvös József nevével fémjelzett és nemzetmentő liberalizmustól. Helyette a nemzetközi szabadkőműves páholyok irányításával átvette a magyar parlament a nép feje fölött működő, a szabad választásokat megakadályozó kormányzást.

A legfelsőbb egyházi körök nem voltak egységesek a helyzet felmérésében. Sőt többen szimpatizánsai voltak az egymást követő liberális kormányoknak. A kisebbség azonban kezdettől fogva tisztán látott, és minden erejét latba vetette, hogy az alsópapsággal együtt a keresztény-magyar értékeket megvédje. Ennek a mozgalomnak egyik elindítója Schopper György rozsnyói püspök volt, aki 1892 január elsején körlevélben szólította fel papjait és a híveket, hogy a közelgő választásokon hogyan viselkedjenek. Idézem ennek ma is, ránk is vonatkozó kijelentő tőmondatát: „Liberális jelöltet valódi keresztény ember sohasem választhat”. (A körlevél teljes szövegét vö.: Prohászka az alkotó c. könyvem 267-271)

A nemzetmentő mozgalom akkor erősödött fel, amikor az esztergomi spirituális, Prohászka Ottokár állt az élére, és az alakuló Néppárt korteseként, valamint az Esztergom c. hetilap főszereksztőjeként óriási energiával igyekezett lerántani a leplet a nemzetközi liberalizmus félrevezető manipulációiról. - Elegendő, ha az Esztergom c lap 1901. jún. 16. számának Nézetrostálás c. cikkéből idézem a következő, ma is aktuális megállapításait: A liberalizmus a feltétel nélküli szabadságot hirdeti, az pedig szükségképpen a szabadosságot szüli. Ha a szabadság az erkölcs fölé nő, létrehozza az erkölcstelenséget.

Hogy mennyire nem változott semmi a liberalizmus körül, mutatja, hogy a legelemibb erkölcsi norma is megszűnt a liberálisok által irányított médiában. Ma szemrebbenés és a legenyhébb felelősségre vonás nélkül az ország egyik szennylapjába a pornográf képek közé be lehet tenni egy négy gyermekes anyának-apának és két püspöknek a fényképét...Vagy a negyedik gyermekét világra hozó édesanyáról – aki az ország miniszterelnökének a felesége - azt írhatja a média, hogy „megellett”... Vagyis itt tetten érhető az, amit Prohászka imént mondott: a feltétel nélküli szólásszabadság az erkölcs fölé nő és ellenőrizhetetlenné válik.

A liberalizmus ma is hangosan hirdeti a semlegességet, - ezért nem engedi a hitoktatást beépíteni a tanrendbe. De semlegesség az eszmék világában nem létezik. „A ti beszédetek legyen igen-igen, nem-nem; a többi a Hazugság atyjától való”.... ismerjük az úr Jézus ítéletét.

Vagyis az a liberalizmus, amit ma az SZDSZ képvisel, ugyanaz, amiről Prohászka cikke szó szerint ezt mondja: A modern hitetlenség átültetése a politikába!

Különben is köztudott, hogy a liberálisok nem ismerik el a kinyilatkoztatást – Jézus nem Isten, legfeljebb szupersztár. Számukra a kereszténység legfeljebb azonos a humanizmussal. (Különben legnevesebb magyar íróink is ezt vallják... Németh László... Márai Sándor.)

Összefoglalva a prohászkai „nézetrostálás” gondolatait, igazolva látom, amit 1896-ban mondott: „Ha nem vigyáztok, száz év múlva megesz benneteket a tetű”... Megérkeztünk! Családjaink szentélyei romokban! És miközben hatmillió áldozatról emlékezünk meg a holokauszt jegyében, ne feledjük el, hogy hatmillió magyar magzatért is felelősek vagyunk!

+ + +

Talán soha nem láttam még annyira a szoros összefüggést világnézet és erkölcs között, mint ma! De még ennél is szorosabb, sőt organikus egymásba-növést, közös vérkeringést látok világnézet és politika között. A világnézetet legélesebben a politika tükrözi. Amikor most elkészültem a Prohászka-szobor ledöntésének hiteles dokumentációjával, egyértelművé vált, hogy Prohászka püspök szobrát miért és kik döntötték le? Azok a liberálisok, akik ellen hadat üzent száz évvel ezelőtt. Ők tették a kötelet a püspök kelyhet tartó alakjára és ők dobták a porba a szoborról levált fejét 1947. ápr. 26-án éjjel 11-kor. És hogy nemcsak szobrát akarták megsemmisíteni, hanem magát a Prohászka által képviselt ideológiát, a magyar kereszténységet, mutatja az a tény, hogy már egy évvel előbb, 1946-ban a szélsőséges ateisták vezére, Rónai Mihály András a Haladás napilapba írt cikkének ezt a címet adta: Ottokár püspök ledöntése (1946. máj. 16. 3. l.)

Jó ezt mind szemügyre venni és elgondolkozni! Különösen most, ezekben a hetekben, amikor újra válaszút előtt állunk. Ne feledjük el Pál apostol üzenetét: „Nem a test és a vér, hanem az égi magasságok gonosz szelleme ellen harcolunk” (Ef. 6. 12) Már régen nem pártok állnak a ringben, hanem a két nagy világnézet méri össze újból és újból az erejét, független attól, hogy a gladiátorok milyen mezben vívják az élet-halál harcot!

Befejezésül egy itteni, székesfehérvári nagyüzemben történt esetet mondok el. Az egyik dolgozó azt firtatja a másiktól, hogy mi a véleménye a politikáról – magyarán, hogy kire fog szavazni? A megkérdezett eleinte nem nagyon akart kötélnek állni, mondván, hogy ez annyira szubjektív kérdés, mindenki maga döntse el! „De én ismerlek téged, éppen ezért szeretném tudni a véleményedet.”

A válasz: Azt vizsgáld, hogy ezekben az években ki mit tett a szeretet jegyében. Nem az számít, hogy mit mondott, hanem az, hogy mit tett. Én azt láttam., hogy ez a kormány minden erejét arra összpontosította, hogy erősítse a családok, a gyermekek, a tanulni vágyók, az erkölcs és a hazaszeretet ügyét. Ezt világosan látom és ennek megfelelően szavazok.

Ez világnézet, melyből erkölcs fakad, abból pedig egy határozott politika!

Barlay Ö. Szabolcs