1. Az Alkotmánybíróság a közterhekhez való hozzájárulást mint alapvető kötelezettséget úgy értelmezi, hogy az adóknak (és más közterheknek) arányban kell állnia az adóalanyok teherviselő képességével. A teljesítőképesség szerinti adózás követelménye – noha általában nem érvényesíthető maradéktalanul a jövedelemadók és a többi közteher bonyolultsága, más alkotmányos célok követése és az adó gazdaságpolitikai eszköz-szerepe következtében – azt jelenti, hogy azonos gazdasági teljesítőképességű személyeket azonosan kell kezelni, illetve a nagyobb gazdasági teljesítőképességgel rendelkezők jobban adóztathatók. A teherviselő képességgel arányos közteherviselés követelménye speciális jogegyenlőségi tétel.

2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint hátrányos megkülönböztetést jelenthet az, ha egy jogszabály az Alkotmány alapján lényegesen eltérő helyzetben lévő személyekre azonos rendelkezéseket tartalmaz, vagyis nem veszi figyelembe a lényegesen eltérő helyzetet kedvezőbb elbánással.

Alkotmányossági szempontból lényegesen eltérő helyzetben van másokhoz képest az a személy, aki családban él és gyermekről való gondoskodási kötelezettsége van az Alkotmány szerint. A szülők alapvető kötelessége ugyanis a gyermek tartása. A gyermekükről saját háztartásukban gondoskodó szülőknek mind a személyes gazdasági teljesítőképessége, mind a személyes adóteherviselő képessége lényegesen kisebb azokénál, akik egyedül élnek vagy gyermeket nem nevelnek. A gyermek tartására fordítandó javak nyilvánvalóan csökkentik azt az összeget, amely felett a szülők, együttesen, vagy külön-külön szabadon rendelkezhetnek. A szülőt akkor nem különbözteti meg hátrányosan a közteherviselési kötelezettséget meghatározó jogszabály, ha a kisebb teherviselő képességével arányosan kedvezőbb szabályok vonatkoznak rá, mint azokra, akiknek gyermekről nem gondoskodniuk.

3. Alkotmány maga nem határozza meg a „közteher” fogalmát, de kétségtelenül ide tartoznak az állami pénzügyekről szóló törvény szerint az állam javára előírható közbefizetések: adó, illeték, járulék, hozzájárulás, bírság, díj. Vagyis a jogegyenlőségi követelményeket, amennyiben lehet, az adókról és a járulékokról szóló törvényekre is alkalmazni kell; különösen így van ez a jövedelemadónál és a társadalombiztosítási járuléknál.

4. A német alkotmánybíróság egyik – ápolásbiztosításról szóló – döntése értelmében a gyermektelenek többletjárulék fizetésre kötelezése alkotmányos követelmény; a járulékfizetésre kötelezett gyermekes személyt, már az első gyermektől kezdve, tehermentesíteni kell a gyermektelenhez képest. A bíróság szerint azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek, tulajdonképpen egyéni hozzájárulást teljesítettek a biztosítási rendszer fenntartásához, ebből következően járulékfizetésük nem lehet azonos a gyermektelenekkel.

5. Régen azoknak az asszonyoknak, akik otthon maradtak, gyermeket neveltek, megvolt az az előnyük a nem így cselekvőkkel szemben, hogy időskorban és betegségben gyermekeik mellettük álltak. A társadalombiztosítás vezetett oda, hogy azok is, akiknek nincsen gyermekük, ma már idős korukban megfelelő biztonságban vannak, ami jól van így. De eközben, ha formálisan azonos rendelkezéseket tartalmaz a szülőkre és másokra, nincs tekintettel a törvény a járulékfizetésnél azok közreműködésére, akiknek munkája lehetővé teszi azt, hogy – a gyermekeik befizetéseiből – a nyugdíjkasszák és egészségbiztosítók bevételre tegyenek szert.

6. Egy gyermek, amíg elvégzi az egyetemet, kb. 30 millió forintba kerül a szülőknek. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy egy gyermektelen házaspár ebben az időszakban, vagyis durván 22-23 év alatt, elvileg ennyivel több tőkét halmozhatna fel, amelyet pl. akár járadékra is válthat – miközben a gyermeknevelésnek a megszerezhető szolgálati időt, az elérhető keresetet, befizetett járulékot, végső soron nyugdíjat csökkentő hatása van. Ez nincs összhangban az Alkotmány házasság és családvédő szabályával, továbbá a teljesítőképesség szerinti adózás követelményével.

Klicsu László